Az USA 4,6 milliárd dollárt biztosít az illegális bevándorlók ellátására

Az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta csütörtökön a migránsválság enyhítését célzó szenátusi segélycsomagot, amely 4,6 milliárd dollárt biztosít az amerikai-mexikói határon felállított gyűjtőközpontokban zsúfolódó illegális bevándorlók – köztük gyermekek – ellátására: elszállásolásukra, élelmezésükre, orvosi ellátásukra és szállításukra.

A csomagterv elfogadása némi meglepetést keltett az elemzők körében, ugyanis azt jósolták, hogy nem sikerül a képviselőházzal is megszavaztatni, lévén kedden a képviselőház is elfogadott egy tervezetet, amelyet a szenátus elutasított, a Fehér Ház pedig jelezte, hogy meg fogja vétózni.

Szerdán a szenátus a maga változatát szavazta meg. Ezt követően Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök azonnal felvette a kapcsolatot Mitch McConnell-lel, a republikánusok szenátusi frakciójának vezetőjével, sőt, telefonon egyeztetett Donald Trump elnökkel is.

Palenque, 2019. június 26.
Az Egyesült Államokba tartó hondurasi kivándorlók tehervagonon utaznak észak felé a Chiapas mexikói állambeli Palenque közelében 2019. június 25-én. A mexikói rendvédelmi szervek már közel 22 ezer tagja segíti a Mexikói Bevándorlási Intézet (Inami) határvédelmi munkáját.
MTI/AP/Marco Ugarte

Csütörtökön sikerült összefésülni a képviselőházi és a szenátusi csomagterv részleteit: a demokraták tettek bizonyos engedményeket, s így végül a kongresszus mindkét háza megszavazta a törvényjavaslatot. Donald Trump elnök Japánból – ahol a G20-as országcsoport csúcskonferenciáján vesz részt – Twitteren fejezte ki a törvényhozók döntése feletti elégedettségét.

A két segélycsomag között egyetlen lényegi különbség van: a végül elfogadott republikánus változat nem tartalmazza a demokraták által szorgalmazott megszorításokat. A képviselőházi változat ugyanis – amely 4,5 milliárdot irányzott elő – megtiltotta volna, hogy az összegből a határőrizeti és a rendőri szervek munkatársait is finanszírozzák. Az összegből egyébként egyetlen dollárt sem lehet a határfal építésére fordítani.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek