Szerbia válaszlépést fontolgat a Koszovó által kivetett büntetővámra

Belgrád továbbra is mérlegeli, hogy válaszlépéseket léptessen életbe, amiért Koszovó tavaly novemberben százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő a Vecernje Novosti című belgrádi napilap hétfői beszámolója szerint.

Vucic elmondása szerint Belgrád egyelőre kivár, mert nem szeretné, ha a Koszovóban élő szerb kisebbség szenvedne kárt a politikai lépések miatt.

A köztársasági elnök hozzátette: örülne, ha nem kellene válaszintézkedéseket foganatosítania, de “kénytelen lesz, ha nem lesz előrelépés” a nemzetközi partnerekkel folytatott egyeztetést követően. Mint mondta, a válaszlépésről a hét végén vagy július elején születhet döntés.

A koszovói kormány november 21-én százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra, miután Belgrád sikeres lobbizásának következményeként Koszovót nem vették fel az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. A két államalakulat viszonyának rendezését célzó, 2013-ban megkezdett párbeszéd ezután megszakadt.

Kapcsolódó cikkeink:

Teljes harckészültséget rendelt el az elnök Szerbiában

Már nem opció a területcsere Szerbia és Koszovó között

A szerb és a koszovói elnöknek a korábban megbeszéltek szerint július elsején Párizsban kellett volna tárgyalóasztalhoz ülnie, és a kapcsolat rendezéséről tárgyalnia, ám ez a találkozó elmarad, mert az előzetes egyeztetések kudarcba fulladtak. A szerb fél szerint a találkozót a koszovói fél hibájából kellett elhalasztani, ugyanis Pristina nem mutatta jelét annak, hogy bármilyen kompromisszumra is hajlandó lenne.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A szerb-koszovói kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Békülőben Dél-Korea és Japán

Dél-Korea pénteken, hat órával a hírszerzési információk kölcsönös cseréjéről szóló, Japánnal kötött egyezmény (GSOMIA) hatályának lejárta előtt úgy döntött, hogy mégsem hátrál ki a megállapodásból, mert a japán fél érdeklődést mutatott a vitát rendezni hivatott párbeszéd folytatása iránt.

Read More »

Teljes politikai bénultság Libanonban

Michel Aun libanoni államfő csütörtökön ismételten "párbeszédet" sürgetett az utcai tiltakozókkal anélkül, hogy bármiféle konkrét javaslatot tett volna ennek mikéntjére. A korábbi miniszterelnök-jelölt Hariri ismételt visszatérésében bízik, pedig ő októberben már másodszor mondott le.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás