Módosítják a választási törvényt Grúziában

A választási rendszer gyökeres átalakítását jelentette be hétfőn a grúziai kormánypárt vezetője, Bidzina Ivanisvili oligarcha, aki a napok óta tartó, oroszellenes hangulatban zajló tömegtüntetések célkeresztjébe került, részben amiatt, hogy Oroszországban alapozta vagyonát.

Ivanisvili közölte, hogy a Georgiai Álom – Demokratikus Georgia párt széleskörű politikai reformot kezdeményez, többek között azt, hogy már a jövőre esedékes parlamenti választást arányos rendszer – azaz pártlisták – szerint tartsák meg, bejutási küszöb nélkül.

Felidézte azt, hogy amikor pártja tavaly befejezte az alkotmányügyi reformot, az ígérte: 2024-től megtörténik az átmenet az arányos választási rendszerre, és öt százalékban határozzák majd meg a parlamentbe jutás küszöbét. A döntés, hogy ezt a korlátot most eltörölni készülnek – már a jövő évi választásokra vonatkozóan -, azt jelenti, hogy a hatalom kész esélyt adni minden pártnak arra, hogy bejusson a parlamentbe – mondta Ivanisvili. Hozzátette, hogy a választási refromról szóló tárgyalásokat már a héten záruló parlamenti ülésszak után megkezdik, bevonva abba a parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzéki pártokat is.

A hatályos törvény szerint Grúziában vegyes választási rendszerben szavaznak a parlamenti választáson: 150 képviselő közül 73-at választanak meg egyéni választókörzetekben, és 77-et pártlisták alapján.

A pártlistás rendszer szerinti választás megrendezése az egyik fő követelése volt a múlt csütörtök óta tartó tüntetéseknek, amelyeket az váltott ki, hogy Szergej Gavrilov, az orosz duma egyik képviselője elnökölt a törvényhozás tbiliszi épületében az Ortodoxia Interparlamentáris Gyűlése (IAO) nevű szervezet aznap tartott közgyűlésén, amelyen 23 tagország ortodox vallású törvényhozói voltak jelen. A közgyűlésen Gavrilov nyitotta meg a fórumot a parlamenti elnök székében ülve, ami hatalmas felháborodást váltott ki a kaukázusi országban.

Az orosz befolyás ellen tüntetnek és Giorgi Gakharia belügyminiszter lemondását követelik tiltakozók a grúz parlamentnél Tbilisziben 2019. június 23-án.
MTI/EPA/Zurab Kurcikidze

Vasárnap is több ezren vonultak az utcákra Tbilisziben, hogy Ivanisvili, a pártja és Oroszország ellen tüntessenek. A tüntetők haragja azért irányul részben Ivanisvili ellen, mert Oroszországban alapozta meg vagyonát. Elemzők rámutatnak, hogy az oligarcha-politikus jelenleg hivatalos kormánytisztség nélkül is uralja a grúz belpolitikát.

Miután pártja a 2012-es választáson legyőzte az egykori grúz elnök, Miheil Szaakasvili vezette Egyesült Nemzeti Mozgalmat, Ivanisvili 2012-2013-ban két évig kormányfő is volt.

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »