Friss hírek

Európa jövője volt a téma a nagyszebeni EU-csúcson

A jövő nemzedékeknek szóló tízpontos kötelezettségvállalást fogadtak el csütörtöki nagyszebeni találkozójukon az Egyesült Királyság kilépése után az EU-ban maradó 27 tagállam vezetői.

A Nagyszebeni Nyilatkozatban megállapítják: a béke és demokrácia értékeiben egyesült Európa stabilitást és jólétet teremtett a földrészen és félmilliárd állampolgárával, egységes piacával globális gazdasági és kereskedelmi szereplővé, a világpolitikát befolyásoló tényezővé vált.

“Egységesen erősebbek leszünk ebben az egyre nyugtalanabb, egyre több kihívást produkáló világban. Vezetőkként a mi felelősségünk, hogy erősebbé tegyük Uniónkat, jobb jövőt építsünk és elismerjük más államok európai perspektíváját is” – hangoztatják a tagállamok vezetői.

Az unió jövőjével kapcsolatos vállalásaikat részletezve – a vasfüggönyt harminc éve ledöntő, szabadságukért harcoló milliókra emlékeztetve – az állam- és kormányfők leszögezték: nem engednek teret a közös érdekeket sértő megosztásnak, számukra “egyetlen Európa” létezik kelettől nyugatig: ezt akarják megvédeni.

Vállalták, hogy “jóban-rosszban” egységesek és szolidárisak maradnak egymással, mindig közös megoldásokra fognak törekedni, de meghallgatják egymást a tisztelet és megértés jegyében.

Nagyszeben, 2019. május 9.
Az Európai Unió nagyszebeni rendkívüli csúcstalálkozója 2019. május 9-én.
MTI/EPA/Olivier Hoslet

A tagállamok vezetői elkötelezték magukat, hogy továbbra is megvédik a szerződésekben lefektetett európai értékeket, a demokráciát, jogállamiságot, az európai polgárok szabadságjogait. Mindig tiszteletben tartják a méltányosság elvét, nemcsak a munkaerőpiacon, hanem a szociális szolgáltatások, gazdaság, digitális átállás terén is. Még határozottabban akarnak dolgozni a tagországok közti különbségek csökkentésén, és vállalják, hogy előteremtik az ambícióik megvalósításához szükséges eszközöket.

Az 27-ek vezetői a következő európai generációk jövőjéért akarnak dolgozni, “befektetni” a fiatalokba, olyan felkészült Uniót építve, amely képes ellenállni a 21. század erősödő kihívásainak.

A nyilatkozatban azt ígérik: megvédik Európa polgárait, ennek érdekében pedig fejlesztik az ehhez szükséges erőket, és együttműködnek az unió nemzetközi partnereivel. Végezetül vállalják, hogy az EU mindig a megállapodásokon alapuló nemzetközi jog tiszteletben tartásával felelős globális tényezőként fog megnyilvánulni, olyan ügyekben, mint a környezet védelme, vagy a klímaváltozás elleni közös fellépés.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A Huawei nem adja fel

A saját fejlesztések felgyorsításán, illetve más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös helyzetét a piaci versenyben az amerikai szankciók által sújtott Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat - nyilatkozta Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a Bloomberg amerikai hírügynökségnek egy hétfőn közzétett interjúban.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás