Rakétákkal tartja nyomás alatt Trumpot az észak-koreai vezér, de ő golfozik tovább

Észak-Korea rakéta-sorozatvetőivel és célra vezethető, harctéri ballisztikus rakétáival “csapásmérő gyakorlatot” tartott szombat reggel – jelentette az ország állami médiája vasárnap hajnalban, csaknem egy nappal a gyakorlatot követően. 

A dél-koreai hadsereg az észlelt katonai tevékenységről rögtön azután számolt be, hogy Észak-Korea a vonszani rakétabázisról kilőtt több rövid hatótávolságú rakétát a Japán-tenger felé. A rakéták 70-100 kilométert tettek meg, mielőtt a tengerbe csapódtak, a dél-koreai és az amerikai erők elemzik a kilövéssorozat részleteit.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség beszámolójában hozzátette, hogy személyesen Kim Dzsong Un, az ország vezetője felügyelte a gyakorlatot. Ennek célja “nagy űrméretű, nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvetők és harctéri ballisztikus rakéták működőképességének és találati pontosságának felmérése” volt.

Kim Dzsong Un emlékeztette a rakétacsapatok katonáit, hogy “a békét és a biztonságot csak az erő birtokában lehet garantálni”.

Szakértők szerint a rakétagyakorlat szemmel láthatóan gondosan megtervezett lépés volt, nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy az Egyesült Államok legyen rugalmasabb Phenjannal nukleáris tárgyalásaikon, de nem olyan súlyos, hogy miatta Washington megszakítsa ezeket a tárgyalásokat. Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un második, idén februári csúcstalálkozója után ugyanis megrekedtek e tárgyalások amiatt, hogy a felek összekülönböztek egyrészt Phenjan nukleáris leszerelési lépéseinek ütemén, másrészt az amerikai szankciókönnyítések elmaradásán.

  • Előzmények:

Mindenesetre Trump amerikai elnök a rakétagyakorlat hírének hallatán ezt írta a Twitteren: “Minden lehetséges ebben a rendkívül érdekes világban, de feltételezem, hogy Kim Dzsong Un teljesen tisztában van Észak-Korea nagy gazdasági potenciáljával, és nem fog tenni semmi olyat, ami megakadályozná ezt, és véget vetne ennek (a fejlődésnek). Azt is tudja, hogy én az ő oldalán állok, és ő nem akarja megszegni a nekem tett ígéretét. Meglesz a megállapodás.”

  • Az elnök golfozni indul

Amerikai titkosszolgálati ügynökök pakolják ki felszerelésüket, miután elkísérték az amerikai elnököt, Donald Trumpot saját golfklubjába, a Trump National golfpályára Sterlingbe, Virginiába, majd visszakísérték őt Washngtonba, a Fehér Házba, 2019. május 4-én. Ez volt az elnök 174-ik látogatása a golfklubba beiktatása óta. Mielőtt elindult golfozni, válaszul azokra a hírekre, miszerint Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelt tweetelt egyet arról, hogy szerinte az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un nem akarja megszegni neki tett ígéretét (az atommentesítési megállapodásról). EPA/JIM LO SCALZO

Donald Trump konvoja halad a Fehér Ház felé a Trump National golfpályáról 2019. május 4-én. EPA/JIM LO SCALZO

Kim áprilisban azt mondta egy beszédében, hogy hajlandó ismét találkozni Trumppal, ha az amerikai elnök még az év vége előtt tesz Phenjannak egy elfogadható megállapodási javaslatot. Egy elemző szerint ha ez nem történik meg, akkor elképzelhető, hogy Észak-Korea felújítja a kísérleteket nagy hatótávolságú rakétáival.

Áprilisban is tesztelgettek

Az amerikai védelmi minisztérium április 19-én megerősítette, hogy Phenjan rakéta fegyverkísérletet hajtott végre, a taktikai fegyver mindazonáltal minden valószínűség szerint nem ballisztikus rakéta, hanem szárazföldi műveletekben bevethető, irányítható rakétafegyver volt.

Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA is beszámolt az április tesztről, a jelentés szerint Phenjan új típusú “taktikai” fegyvert próbált ki. A KCNA nem részletezte a “taktikai” fegyver mibenlétét, csupán annyit írt róla, hogy “különleges módon” lehet irányítani és “nagy erejű robbanófejjel” rendelkezik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Yonhap/AP/Reuters/EPA

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás