Változnak a bevándorlási szabályok Ausztráliában

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy Ausztrália csaknem 15 százalékkal csökkenti a befogadható bevándorlók számát, és az újonnan érkezőket vidékre irányítja a túlzsúfolt nagyvárosok helyett.

A canberrai kormány július 1-jétől kezdve évente maximum 160 ezer embert fogad be az eddigi 190 ezer helyett – közölte Morrison. A korlátozás négy évig érvényes.

Az ausztrál kormányfő egyúttal bejelentette, hogy új vízumfajtákat hoznak létre. Ennek értelmében 23 ezer szakképzett bevándorló kényszerülhet legalább három évig vidéki városokban élni és dolgozni, mielőtt állandó tartózkodási engedélyt kaphat. Őket eltiltanák attól, hogy Melbourne-ben, Perth-ben, Sydneyben vagy az Aranyparton telepedjenek le, ahol az infrastruktúra amúgy is túlterhelt – mutatott rá David Coleman ausztrál bevándorlási miniszter. Mint elmondta, az ausztrál hatóságok a lakcímek és a munkahelyi címek ellenőrzésével biztosítanák, hogy az új vízumfajtát igénybe vevő bevándorlók eleget tegyenek a követelményeknek.

Az üzleti szféra üdvözölte a kormány kezdeményezését. “Miközben a nagyvárosokban élő ausztrálok frusztráltak a túlnépesedés miatt, a vidékiek a szakképzett munkaerő, a munkahelyek és a befektetések hiányára panaszkodtak” – hangsúlyozta az Ausztrál Üzleti Tanácsot vezető Jennifer Westacott.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az ausztrál metropoliszok lakói egyre elégedetlenebbek a növekvő ingatlanárakkal és a zsúfoltsággal, amelyet sokan a népességnövekedés számlájára írnak. Egy szeptemberi felmérés szerint az Ausztrália legnagyobb városának számító Sydney lakosságának 63 százaléka támogatta az új betelepülők számának korlátozását.

A mintegy 25 milliós Ausztrália népességének nagy része Sydney-ben, Melbourne-ben, Perth-ben, Brisbane-ben és az Aranyparton él. Sydney és Melbourne lakossága évente 100 ezer fővel növekszik, míg a vidéki kisvárosok lélekszáma rohamosan csökken.

Hivatalos adatok szerint az Ausztráliába érkező bevándorlók 20 százaléka indiai, 15 százaléka kínai és 9 százaléka brit.

Forrás: MTI/dpa/Reuters

Friss hírek

Két hónapos csúcsa közelében forog a DAX

Kedvező ma a hangulat az európai tőzsdéken, amit az egészségügyi, illetve az utazási és szabadidős szektorok papírjainak emelkedése vezet. A friss GDP-adatok azt mutatták, hogy a brit gazdaság a vártnál kevésbé esett vissza a második negyedévben, ennek ellenére a brit gazdaság kilátásai továbbra is gyengék.

Read More »

Egyhavi csúcson járt ma az euró

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon. Az eurót a dollárral szemben ismét 1,03 felett jegyzik, ami egy hónapos csúcsot jelent. A dollár árfolyamának gyengülése a vártnál alacsonyabb amerikai inflációs adatok miatt következett be.

Read More »