Évek óta nem volt ilyen mélyen a globális vállalati hangulat

A Fidelity International éves elemzői felmérése szerint 2016 óta nem látott szintre süllyedt világszinten a vezetői bizalom, a tőkeberuházások, az osztalékpolitika, a tőkemegtérülés és a mérleg alapján megállapított vállalati hangulati mutató.

A befektetéskezeléssel foglalkozó vállalatcsoport hétfői közleménye szerint a tavalyi 13 százalékot követően idén már az elemzőik harmada lassulásról vagy akár recesszióról számolt be. A bővülést érzékelők aránya 35 százalékról 20 százalékra esett egy év alatt.

A Fidelity International részvény üzletágának elemzési igazgatója a gyengülő fogyasztásnak és a vállalkozások növekvő költségeinek tulajdonítja a vállalati hangulat romlását. Michael Sayers az idén nem számít válságra, de úgy látja, hogy a tíz éve kezdődött üzleti ciklus a végéhez közelít. A 16 ezer vállalati megbeszélés alapján egyre több elemző aggódik az amerikai gazdaságpolitika miatt is – tették hozzá.

A közlemény hangsúlyozta, hogy a visszajelzések összességében még a hangulati visszaesés ellenére is óvatosan derűlátóak, a Kínával foglalkozó elemzők azonban az átlagnál jóval kedvezőtlenebbül ítélik meg a kilátásokat. Marty Dropkin kötvénypiaci globális elemzési igazgató szerint a kínai gazdaság megtorpant, a helyi vállalatok vezetői ezért termeléscsökkentésre, az elemzők pedig a tőkeberuházások visszaesésére készülnek a távol-keleti országban.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Joe Biden demokrata elnökjelölt Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének. Ha Joe Bident megválasztanák, Harris lenne az első színesbőrű nő, aki alelnökként szolgálna az Egyesült Államokban. A demokraták egyöntetűen üdvözölték a döntést, a republikánusok máris támadásba lendültek.

Read More »

Újabb pofont kapott a hongkongi demokrácia

Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását. Carrie Lam kormányzó szerint a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok. Ez azonban az elmúlt hetek eseményeinek tükrében igencsak kérdéses.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás