A szíriai kormányerők is a terroristákat támadják

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők támadásokat hajtottak végre az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tagjai ellen a délkeleti Homsz tartományban és az ország középső részén fekvő Hamában – közölte kedden a kormánypárti al-Vatan című szíriai napilap.

Az újság katonai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Homsz keleti részén, asz-Szuhna városának környékén hétfőn a kormányerők légi csapásokat hajtottak végre az Iszlám Állam terroristái ellen. 

A lap további, az an-Núszra Front terroristái és a kormánykatonák közötti szárazföldi összecsapásokról is tudósít a Szíria középső részén található Hama tartományból. A tűzharcban több terrorista életét vesztette, és sokan megsebesültek közülük – írták.

A tartomány nyugati részén a kormányerők megütköztek a „Dicsőség Hadserege” (Dzseis al-Izza) nevű terroristacsoporttal is. Az al-Vatan értesülései szerint harcok voltak továbbá a Törökországgal határos, nyugat-szíriai Latakia tartomány északi részén is.

Közben a Damaszkusszal is szembenálló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab katonai szövetség kedden is folytatja az iraki határ mellett lévő Deir-ez-Zór tartománybeli Baghúz ostromát, ahol a hétvégi harcok után mintegy 200, az Iszlám Államhoz hűséges dzsihadista adta meg magát a milíciáknak. Az SDF egyik szóvivője, Musztafa Bali szerint körülbelül ezer terrorista bujkálhat még a területen.

A település eleste mérföldkőnek számítana az Iszlám Állam ellen évek óta tartó harcban.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »