Az USA légvédelmi rakétarendszert telepített Izraelbe

Az Egyesült Államok első ízben telepítette legkorszerűbb THAAD mobil légvédelmi rakétarendszerét Izraelbe – közölték amerikai és izraeli katonai tisztségviselők hétfőn.

A manőverrel az amerikai hadsereg azt a képességét tesztelte, hogy milyen gyorsan képes ilyen fegyverrendszereket világszerte telepíteni – mondta az amerikai hadsereg európai parancsnokságának (EUCOM) egyik szóvivője. Hozzátette: a rövid-, közepes és nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták megsemmisítésére kifejlesztett amerikai légvédelmi rakétarendszereket rövid időre integrálják az izraeli légvédelembe közös hadgyakorlatok céljára.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök üdvözölte az amerikai mobil légvédelmi rakétarendszer érkezését, amit annak jeleként értékelt, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a zsidó állam biztonsága mellett. “Az amerikai THAAD-rendszer az egyik legkorszerűbb a világon, és saját védelmi rendszereinkkel közösen erősebbek vagyunk a Közel-Kelet különböző térségeiből jelentkező közeli, s távoli fenyegetésekkel szemben” – hangsúlyozta Netanjahu.

Jonatán Konrikusz alezredes, az izraeli hadsereg szóvivője elmondta, hogy a mostani fegyvertelepítés különbözött a korábbi amerikai-izraeli szimulált gyakorlatoktól, mivel ez a földön történő taktikai egyeztetést is igényelt. Beszámolt arról is, hogy a THAAD-rendszerek jelenleg egy légitámaszponton vannak a déli Negev sivatagban, ahonnan egy titkos helyszínre fogják átszállítani őket.

“Izraeli szempontból ennek előnye, hogy lehetőségünk van a THAAD-rendszereket integrálni saját légvédelmünkbe és különböző szimulációkat tudunk lefolytatni” – tette hozzá Konrikusz.

Az izraeli hadsereg hangsúlyozta: a fegyverrendszer telepítése védelmi jellegű, s nincs kapcsolatban aktuális eseményekkel. Ugyanakkor szakértők megjegyezték, hogy az intézkedést egy olyan időben hajtották végre, amikor érezhetően fokozódott a feszültség Izrael és Irán között a zsidó állam szíriai célpontok elleni bombázásai miatt. Az iráni külügyminiszter egy korábbi közleményében pedig úgy fogalmazott, hogy nem zárja ki a konfliktus lehetőségét országaik között.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Bonyolódik az osztrák kormányválság

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kész visszahívni valamennyi miniszterét az Osztrák Néppárttal (ÖVP) közösen alkotott kormánykoalícióból, ha a kancellár megválik Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztertől - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Norbert Hofer, az FPÖ megválasztott új vezetője.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás