Háborús veszéllyé csúcsosodott India és Pakisztán konfliktusa

A pakisztáni légierő lelőtt két indiai harci repülőgépet szerdán, miután behatoltak az ország légterébe, egy indiai pilótát elfogtak, többen meghaltak – közölte a pakisztáni hadsereg szóvivője. Az Egyesült Államok, az Európai Unió és több nagyhatalom önmérsékletre szólította fel a két atomhatalmat.

A súlyos incidens azzal kezdődött, hogy három pakisztáni harci gép a vitatott hovatartozású Kasmír indiai területét támadta. Az indiai légierő gépei, miközben feltartóztatták a behatoló vadászgépeket – Újdelhi megfogalmazása szerint – „áttévedtek” a szomszédos légtérbe, ahol azonban a pakisztáni erők lelőttek közülük kettőt.

Az egyik megsemmisített harci gép Kasmír indiai területén zuhant le. A helyi rendőrség közlése szerint két pilóta és egy civil meghalt. A másik gép a terület pakisztáni oldalán csapódott be. Ennek egyik pilótája a helyi erők fogságába került.

A szerdai incidens előzménye, hogy a vitatott hovatartozású Kasmír indiai részén február 14-én egy, a Dzsais-e-Mohamed (Mohamed hadserege) nevű iszlamista katonai csoport által elkövetett merénylet megtorlásaként kedden indiai gépek megelőző csapást hajtottak végre Pakisztán területén iszlamista fegyveresek táborai ellen. India azzal gyanúsítja a pakisztáni titkosszolgálatot, hogy iszlamistákat támogat.

Pakisztánban további utasításig lezárták az ország teljes légterét – jelentette be szerdán a pakisztáni polgári légiforgalmi hatóság. Minden légitársaságot utasítottak, hogy függessze fel gépeinek üzemeltetését – tette hozzá a hatóság egy meg nem nevezett tisztségviselője. Szerdán a Perzsa(Arab)-öböl menti arab országok is felfüggesztették a dél-ázsiai országba induló, valamint az onnan érkező légijárataikat.

Előzőleg az indiai légierő is lezárta Kasmír legjelentősebb repterét Szrinagarban és három másikat a szomszédos államokban. A Vistara helyi légiközlekedési vállalat bejelentette, hogy a térségbeli légtérkorlátozás miatt nem indítanak járatokat négy észak-indiai városba – Amritszárba, Szrinagarba, Csandigarhba és Dzsammúba -, s onnan sem indulnak utasszállító repülőgépek.

Lehetséges a politikai megoldás?

Imran Hán pakisztáni kormányfő szerdán tárgyalásokat kezdeményezett az Indiával kialakult konfliktus rendezésére. A televízió élő adásában a miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy „diadalmaskodik a józan ész”, és a kölcsönös légicsapásokat követően csökkentik a feszültséget.

A pakisztáni külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy az országnak nem áll szándékában a konfliktus kiterjesztése, de teljes mértékben készen állnak erre, ha rákényszerülnek. A közlemény szerint a szerdai pakisztáni légitámadást nem katonai célpontok ellen hajtották végre, és elkerülték az emberi veszteséget, de közben bebizonyították, hogy „képesek az önvédelemre”.

A konfliktus néhány hónappal az indiai általános választások előtt történt. Az ellenzék – a Rahul Gandhi vezette Kongresszus Párt és 20 másik ellenzéki párt – szerdai közös közleményében azzal vádolta a kormányfőt, hogy „politikai haszonszerzésre akarja felhasználni a fegyveres erők áldozatait”.

A nemzetközi közösség önmérsékletre szólított fel

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter külön tárgyalt az indiai és a pakisztáni külügyminiszterrel, és „önmérsékletre, valamint a helyzet eszkalálódásának elkerülésére” szólította fel a feleket.

Federica Mogherini, az Európai Unió külpolitikai és biztonsági főképviselője szerdán szintén „a lehető legnagyobb önmérsékletre” szólította fel a két országot. Közleményében lényegesnek nevezte, hogy a felek lépjenek politikai szintű közvetlen diplomáciai érintkezésbe egymással, és hozzanak sürgős intézkedéseket. Figyelmeztetett, hogy a konfliktusnak súlyos és veszélyes következményei lehetnek a két országra és a térség egészére nézve.

Emellett Franciaország és Oroszország is aggodalmát fejezte ki a helyzet romlása miatt, továbbá Nagy-Britannia, Németország és Törökország is diplomáciai megoldást sürget.

Kasmír hovatartozása okán az ismétlődő határvillongások mellett a két ország között háromszor is (1947-ben, 1965-ben és 1999-ben) háborús konfliktus robbant ki.

Forrás: MTI/Reuters/AFP/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »