Indulnak a kereskedelmi tárgyalások az EU és az USA között

Bizonyos feltételekkel jóváhagyta az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalások megkezdését a feszültség enyhítése érdekében kedden az Európai Parlament illetékes bizottsága (INTA).

A nemzetközi kereskedelmi szakbizottság után még az EP plenáris ülésének, illetve a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak is jóvá kell hagynia az egyeztetések megindítását, valamint a tárgyalási mandátumot.

Az INTA az Európai Bizottság javaslatainak megfelelően arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ipari termékek vámmentességéről és a gazdasági kapcsolat további mélyítését elősegítő közös szabályozási keretekről szóló tárgyalásoknak ki kell terjedniük a gépjárművekre és az autóalkatrészekre, a mezőgazdaság esetében viszont ezt kizárta.

A képviselők leszögezték, hogy egy esetleges egyezmény megkötéséhez az acél- és alumíniumárukra tavaly kivetett amerikai büntetővámok eltörlésére is szükség van, és rámutattak, a ratifikációhoz nélkülözhetetlen az Európai Parlament egyetértése. Kiemelték, hogy a folyamatot felfüggesztik, amennyiben az Egyesült Államok újabb importvámokat rendel el, amire szakemberek szerint egyébként jó esély van az autóipar vonatkozásában.

Fontosnak nevezték emellett a civil társadalommal való konzultációt és a fenntarthatósági hatásvizsgálatokat. „A tárgyalások megkezdése érdekében áll az európai polgároknak és vállalatoknak, minthogy ezáltal enyhíthető az amerikai kormányzati intézkedések által kiváltott jelenlegi feszültség a felek között” – írták a 21:17 arányban elfogadott jelentésben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az Egyesült Államok azt akarja, hogy a tárgyalásoknak a mezőgazdaság is része legyen, amely azonban több EU-tag, és főként Franciaország számára különösen kényes téma, így ennek lehetőségét kifejezetten kizárták.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke még tavaly júliusban állapodott meg Donald Trump amerikai elnökkel, hogy tárgyalásokat kezdenek az ipari termékek vámmentességéről és a nem autóipari termékeket érintő szubvenciók eltörléséről, az egyeztetések ideje alatt pedig egyik fél sem vet ki új vámokat. Ennek ellenére sokan arra számítanak, hogy hamarosan ismét kiéleződhet a feszültség az Atlanti-óceán két partja között.

Az európai-amerikai árukereskedelem értéke tavaly nagyjából 633 milliárd eurót tett ki. Az EU-ban 4,7 millió munkahely kapcsolódik az Egyesült Államokba irányuló exporthoz.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »