Megkezdődött a függetlenségpárti katalán vezetők elleni per

Rendkívüli érdeklődés és kiemelt biztonsági intézkedések közepette vette kezdetét a katalán függetlenségi politikusok és civil szervezeti vezetők elleni per a madridi legfelsőbb bíróságon kedden.

A tizenkét vádlott a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt áll bíróság elé. Az ügyészség 7 és 25 év közötti börtönbüntetéseket kért rájuk különböző bűncselekményekben, például az alkotmányos rend veszélyeztetésének számító lázadás, illetve közpénz hűtlen kezelése miatt. A nyilvános tárgyaláson részt vesz Quim Torra katalán elnök is, a vádlottak két-két családtagja mellett.

Az első két napon a tervek szerint a perrel kapcsolatos vitatott kérdéseket tisztázzák majd, mint például azt, hogy a vádlottak katalánul, folyamatos tolmácsolás mellett tehessenek vallomást.

Az első tárgyalási napot óriási érdeklődés övezi, bár a legfelsőbb bíróság épületének közvetlen közelében leginkább újságírók tartózkodnak már kora reggel óta. A sajtó is csak több tíz méterre a bejárattól, kordonok mögött várhatta például azt, hogy a vádlottak megérkezzenek – közülük kilencen rabszállító autóval Madridhoz közeli börtönökből, ahol előzetes letartóztatásban vannak.

A rendőrség rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetett be a belváros szívében található bírósági épület közelében, korlátozta a forgalmat a környéken, és nem engedélyez semmilyen tüntetést. Így a demonstrálók az egyik, a bírósághoz közeli utcában gyűltek össze a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű függetlenségpárti politikai civil szervezet felhívására, tömegesen. A katalán függetlenségi politikusok támogatói a bírósági eljárás miatt tiltakoznak, amelyet “színjátéknak” és “politikai pernek” tartanak.

Katalóniában is utcai megmozdulások egész sora várható kedden. Már kora reggel tüntetők csoportjai akadályozták a forgalmat több közúton, az egyik autópályán pedig autógumikat gyújtott fel a Köztársaság Védelmi Bizottságok (CDR) elnevezésű radikális szeparatista csoport. Emellett békésebb akciókat is meghirdettek a civil szervezetek és függetlenségi pártok; például voltak, akik délben a munkahelyükön tízperces sztrájkkal tiltakoztak Katalóniában.

A spanyol sajtót és közösségi médiát bejárta egy hajnalban Madridban készült felvétel, amelyen az látható, hogy ismeretlenek kivetítették a legfelsőbb bíróság épületére a 16 hónappal ezelőtti erőszakos rendőri akciók felvételeit “spanyol demokrácia” felirattal.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Obama volt alelnöke lehet Trump fő kihívója 2020-ban

Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke csütörtökön videoüzenetben jelentette be indulását a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és elemzők szerint azonnal a legesélyesebb elnökjelölt lett. Több évtizedes karrierje során Joe Biden harmadszor száll be az elnökválasztási versenybe, ezúttal - mint fogalmazott - "az amerikai demokrácia jövője miatt".

Read More »

London nem akar újabb skót népszavazást

London nem kíván hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához - mondta csütörtökön a brit kormány kabinetirodájának vezetője. David Lidington a csütörtöki BBC-interjúban kijelentette azt is, hogy a 2014-es referendum egy nemzedéknyi időre rendezte a kérdést.

Read More »

Észak-Korea felé is gázvezetéket tervez Oroszország

Bár Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un mai csúcstalálkozója hivatalosan az atommentesítésről szólt, a tárgyalásokból a gazdasági kérdések sem maradtak ki. Mint kiderült, Moszkva és Phenjan között tárgyalások folynak a Koreai-félszigetre vezető kőolaj- és földgázvezeték, a két Koreát a transzszibériai vonallal összekötő vasút és új áramvezetékek megépítésének lehetőségéről.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás