Trump kérlelhetetlenül kitart a mexikói határfal mellett

Nem hajlandó kompromisszumra a demokratákkal az amerikai-mexikói határon építendő fal ügyében Donald Trump amerikai elnök, aki vasárnap a Fehér Házból Camp Davidbe indulva beszélt erről újságíróknak.

“Fel kell építenünk a falat, ez a biztonságról szól, országunk biztonságáról” – fogalmazott. Hozzátette: nincs más választás, “ezt a csatát meg kell nyerni”. Az elnök kifejtette, hogy szerinte a demokraták “megállapodást akarnak”. Megismételte, hogy a részleges kormányzati leállás véget érhet holnap is, de akár nagyon sokáig is eltarthat. Mint mondta, ez a demokratáktól függ.

Megismételte azt a pénteki, a kongresszusi vezetőkkel tartott megbeszélése után hangoztatott álláspontját, miszerint szükségállapotot is elrendelhet a déli határ mentén. Vasárnapi állásfoglalása szerint ez akár napokon belül is megtörténhet. Az amerikai törvények értelmében a szükségállapot elrendelése a határ teljes lezárására és katonai jellegű építkezésre is feljogosítja az elnököt.

Trump ugyanakkor ismét leszögezte: elfogadhatónak tart egy “acélból készülő” falat is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Ugyancsak a részleges kormányzati leállás elhúzódását jósolta az NBC televízió szokásos vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke is. Mulvaney ugyanakkor hozzáfűzte: az acélból készülő határfal lehetőséget kínálna a demokratáknak arra, hogy ne szegjék meg ígéretüket és megszavazhassák a szükséges költségvetést anélkül, hogy elfogadnák egy konkrét fal felépítését. A demokraták mindeddig elutasították ezt a lehetőséget.

Mulvaney nyilatkozott a CNN hírtelevízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorának is. Elmondta: szombaton ő és a munkatársai egyeztettek a kongresszus demokrata párti politikusaival, de a megbeszélések elakadtak. “Mi 5.6 milliárd dollárt kérünk. Ők nulla dollárt ajánlanak” – fogalmazott.

Mike Pence alelnök vasárnap délután folytatta az egyeztetéseket a kongresszus demokrata párti és republikánus vezető politikusaival a kormányzati leállás feloldásáról. Nancy Pelosi házelnök szombaton azt nyilatkozta: a Demokrata Párt olyan költségvetési tervet terjeszt majd elő, amely lehetővé tenné az adóhivatal és a pénzügyminisztérium működésének megindítását. “Ez szükséges, hogy az amerikai állampolgárok időben megkaphassák az adó-visszatérítésüket” – jelentette ki Pelosi újságíróknak.

A  Reuters hírügynökség és az Ipsos közvéleménykutató közös felmérése szerint a megkérdezett amerikaiak 50 százaléka Donald Trumpot okolja az elhúzódó konfliktusért, míg 32 százalékuk szerint a demokraták felelősek ezért.

Az amerikai kormányzat december 22-én állt le részlegesen: vagyis egyes kormányzati hivatalok és ügynökségek nem dolgoznak, alkalmazottaikat szabadságra küldték, vagy fizetés nélkül kell dolgozniuk. A képviselőház ugyanis csak olyan költségvetést szavazott meg a kormányzat működéséhez, amely nem tartalmazta az amerikai-mexikói határon építendő falhoz az elnök által kért 5.6 milliárd dollárt. A költségvetési tervezetet a szenátus már nem is tárgyalta meg, tekintettel arra, hogy az elnök vétót helyezett kilátásba.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A Mueller-bizottság nem talált bizonyítékot Trumpék ellen

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, de ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - derül ki a mintegy 400 oldalas Mueller-jelentésből, amelyet az igazságügyi minisztérium honlapján tették közzé csütörtökön és részleteit az amerikai sajtó hozta nyilvánosságra.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás