Már nem csak beszélni kellene a párizsi klímaegyezményről

Idén öt éve az első alkalommal emelkedik az iparosodott országok szén-dioxid-kibocsátása a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden publikált elemzése szerint. A fejlődő országokban sem jobb a helyzet. 

A rendelkezésre álló adatok alapján az energiatermeléssel és felhasználással kapcsolatos kibocsátás Észak-Amerikában, az Európai Unióban, valamint a csendes-óceáni és ázsiai térség fejlett országaiban öt éve tartó csökkenés után 0,5 százalékkal emelkedik az idén a tavalyihoz képest.

A szén-dioxid-kibocsátás növekedése elmarad ugyan az említett régiók 2,4 százalékos GDP-növekedésétől, de ezzel együtt is kétségessé teszi a párizsi klímaegyezményben foglalt célkitűzések elérhetőségét.

Az IEA prognózisa szerint a fejlődő országok szén-dioxid-kibocsátása is növekedni fog az idén. Az idei kibocsátásról készült tanulmányt jövő márciusban teszi közzé teljes terjedelmében a szervezet, de a keddi jelentés szerint minden előzetes adat a szén-dioxid-kibocsátás növekedésére utal az emelkedő energiafelhasználás és a világgazdaság 3,7 százalékos növekedése miatt.

“Kimutatásaink alapján a szél- és napenergia-termelés növekedése ellenére is a fejlett gazdaságokban ismét emelkedésnek indult a szén-dioxid-kibocsátás, ami az energiahatékony technológiák fokozott alkalmazásának szükségességére irányítja rá a figyelmet” – kommentálta a jelentést Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója. Hozzátette: “ezt a fordulatot mindenképpen a kormányoknak szóló figyelmeztetésnek kell tekinteni, hogy fokozzák a megújuló energiaforrások és az atomenergia kiaknázására, az energiahatékony és innovatív technológiák elterjedésének az ösztönzésére tett erőfeszítéseiket.”

Az elmúlt öt évben az energiával kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátás 3 százalékkal, 400 millió tonnával csökkent a fejlett gazdaságokban. Elsősorban a szénfelhasználás csökkenésének, és az azt kiváltó megújuló energiaforrásoknak, valamint az energiahatékony technológiák és berendezések terjedésének köszönhetően. A csökkentésben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia jártak az élen.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A globális olajkereslet robusztus növekedésen megy át az idén az IEA felmérése szerint. A gázfelhasználás is nagymértékben emelkedik, elsősorban Kína levegőtisztasági programjának köszönhetően. Mindazonáltal továbbra is nagy számban épülnek és kapcsolódnak hálózatra széntüzelésű erőművek is, az IEA szerint ezért a globális szén-dioxid-kibocsátás is növekedni fog valamennyivel az idén.

Tavaly 1,6 százalékkal nőtt a világ szén-dioxid-kibocsátása a 2014 és 2016 közötti, három évig tartó stagnálást követően. Az IEA párizsi klímaegyezményben foglalt célszámok alapján felállított fenntartható fejlődési forgatókönyve (Sustainable Development Scenario) szerint a globális szén-dioxid-kibocsátást 2025-ig évente egy százalékkal kellene csökkenteni.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás