Egy nyugat-kanadai tartományi válságra fókuszál az olajipar

Kanada legnagyobb olajtermelő tartománya példátlan termeléscsökkentést rendelt el, amelynek célja, hogy könnyítse a nemzetet sújtó energiaipari válságot, valamint hozzájáruljon a közelmúltban bekövetkezett olajár-zuhanás megállításához.

Kanada a világ ötödik legnagyobb olajtermelője, amit leginkább az albertai olajmezőknek köszönhet. A probléma az, hogy a közelmúltban a termelés túlszárnyalta a csővezetékek és finomítók kapacitását, jelenleg nincs elég vezeték elszállítani a nyersolajat.

Rachel Notley albertai miniszterelnök ezért hétfőn bejelentette, hogy a gyártóknak a jövő hónaptól kezdődően 325 000 hordóval kell csökkenteniük a teljesítményüket. Ez több, mint az OPEC három tagjának (Egyenlítői-Guineának, Gabonnak és a Kongói Köztársaságnak) kapacitása, és közel egyötöde annak a mennyiségnek, amelyről az OPEC és szövetségesei két évvel ezelőtt megegyeztek.

Alberta bejelentése mindössze néhány órával azután történt, hogy kiderült: a hétvégi G20-csúcson Oroszország és Szaúd-Arábia megállapodott arról, hogy a jövőben is szabályozzák olajtermelési politikájukat. Ezután a West Texas Intermediate (WTI) ára amúgy is megugrott – még úgy is 5,7 százalékkal emelkedett, hogy Katar bejelentette: januárban kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből.

Az irányadó Western Canadian Select (WSC) ára októberben hordónként 50 dollárral volt alacsonyabb a WTI-nél, ami az elmúlt évtized legnagyobb különbsége. Ez azóta összességében 29 dollárra csökkent, hála a megnövekedett finomítói keresletnek és a növekvő vasúti szállításnak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »