Kína egyik legrangosabb egyeteme, a Peking Egyetem, mely a történelem során a diákaktivizmus fellegvárának számított, szigorú intézkedéseket vezetett be annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hallgatók körében az eltérő nézetek terjedését, miután a hétvégén legkevesebb 12 fiatal aktivista – köztük jelenlegi és már végzett egyetemisták – eltűntek a távol-keleti ország különböző nagyvárosaiban.
A Peking Egyetem szerdán arra intette a hallgatóit, hogy tartózkodjanak a munkások jogai kapcsán kialakult aktivizmussal kapcsolatos demonstrációktól, és figyelmeztette őket: felelősségre vonják mindazokat, akik „szembeszegülnek a törvénnyel”.
Az egyetemi pártbizottság kedden új testületeket hozott létre, melyek feladatai a rendszeres fegyelmi vizsgálatok és a kampusz ellenőrzése lesznek – derül ki egy, a Reuters hírügynökség által megszerzett dokumentumból, melyet a bizottság állított ki.
A Peking Egyetem Csang elfogásával kapcsolatban úgy nyilatkozott: a rendőrség jogszerűen őrizetbe vett egy gyanúsítottat. Hozzátették: az ügy érintettjei között egy hallgató sincsen.
A múlt héten elfogott aktivisták mindegyike egy fiatal marxisták vezette csoporttal hozható összefüggésbe. A csoport tavaly nyáron alakult azzal a céllal, hogy szolidaritást vállaljon a hegesztőberendezéseket gyártó Jasic Technology munkásaival.
A Dél-Kínában működő gyár dolgozói szakszervezetet szerettek volna létrehozni, kérésüket azonban a kormány elutasította. A munkások ezt követően petíciót nyújtottak be, mire – saját elmondásuk szerint – a hatóságok a gyár alkalmazottai közül több tucatnyi embert őrizetbe vettek. A tiltakozás résztvevői közül többen fizikai bántalmazásról is beszámoltak.
A Peking Egyetemen végzett Jüe Hszin tavaly nyáron nyílt levélben szólította fel Kína egyetemistáit, hogy csatlakozzanak a munkások tiltakozásához, és írják alá petíciójukat. Jüe és a munkások ügyéhez kapcsolódó diákaktivizmus másik főszervezője, Sen Meng-jü röviddel ezt követően több társukkal együtt eltűntek, és azóta sem kerültek elő.
- Egyre erősebb a kontroll
Elnyomásban, folyamatos megfigyelés alatt élik életüket a kínai ujgurok
A Peking Egyetem hallgatói „Találjuk meg Jüét” elnevezéssel mozgalmat alapítottak arra, hogy lobbizzanak a diákaktivisták szabadon engedéséért. Az egyetem kampuszán elfogott Csang Seng-je volt a mozgalom egyik alapítója – számolt be a CNN.
Forrás: MTI/AP/Reuters/CNN