Helyhatósági választásokat tartanak Szlovákiában

Mintegy háromezer településen nyíltak meg a szavazóhelyiségek Szlovákiában szombaton reggel, s ezzel megkezdődtek az 1993-ban önállósult ország történetében immár hetedszer rendezett helyhatósági választások.

A választáson – az ország területén állandó lakhellyel rendelkező külföldiekkel együtt – csaknem négy és fél millió választásra jogosult vehet részt, ők csaknem hatezer szavazókörzetben voksolhatnak este tíz óráig.

A helyhatósági választáson Szlovákiában rendszerint meglehetősen nagy a részvételi arány, legutóbb országos átlagban csaknem 50 százalékos volt. A tétje viszonylag nagy, mivel a hatályos szabályozás szerint a települések önkormányzatai mintegy négyezer jogkörrel – köztük a helyi adók elosztásának jogkörével – rendelkeznek.

A voksolás egész ideje alatt hatályban marad a már csütörtökön reggel érvénybe lépett kampánycsend. Ennek idején – egyebek mellett – sem a voksolás részeredményeiről, sem annak részleges részvételi arányáról nem szabad tájékoztatni, arra csak a szavazóhelyiségek bezárását és a jegyzőkönyvek aláírását követően keríthetnek sort a választási bizottságok.

A voksolás első, nem hivatalos részeredményei az urnazárás – vagyis szombaton este tíz óra – után jelennek majd meg, a nem hivatalos végeredményekre pedig vasárnap hajnalban lehet számítani. A hivatalos végeredményeket várhatóan csak vasárnap délelőtt hozza nyilvánosságra a Központi Választási Bizottság (ÚVK).

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »