Távozik az amerikai igazságügyi miniszter

Benyújtotta lemondását Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter szerdán, amit Donald Trump elnök el is fogadott, és közölte: az új tárcavezető jelöléséig Matthew G. Whitaker lesz az ügyvezető miniszter.

„Köszönjük Jeff Sessions igazságügyi miniszternek a szolgálatát, minden jót kívánunk neki” – írta a lemondás elfogadását bejelentő Twitter-bejegyzésében Trump. Nem sokkal korábban tartott sajtókonferenciáján az elnök nem kívánta kommentálni azokat a sajtóértesüléseket, miszerint Sessions távozik a kormányból.

A CNN hírtelevízió úgy értesült, hogy Trump kérte Sessions távozását John Kelly, a Fehér Ház kabinetfőnökének közvetítésével. Ezt lemondó levelében a miniszter jelezte is. „Kérésére benyújtom lemondásomat” – olvasta fel a Kellynek címzett levelet a CNN műsorvezetője. A dátumot nem tartalmazó dokumentumban az alabamai politikus fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy mindig az elnök által a 2016-os kampányában meghirdetett politika megvalósításán munkálkodott.

A minisztérium szóvivője, Sarah Isgur Flores bejelentette: mivel az ügyvezető miniszter a felelős „mindenért” a tárcánál, ezért Matthew Whitaker veszi át Rod Rosenstein miniszterhelyettestől a 2016-os elnökválasztási folyamatba történt, feltételezett orosz beavatkozást feltárni hivatott minisztériumi vizsgálat irányítását, valamint a Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti vélt összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette különbizottság felügyeletét is.

Washington, 2018. november 7.
2017. június 13-ai kép Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszterről egy szenátusi bizottsági meghallgatáson Washingtonban. A tárcavezető 2018. november 7-én benyújtotta lemondását, amelyet Donald Trump elnök elfogadott. Trump ezt követően bejelentette, hogy az új tárcavezető jelöléséig Matthew G. Whitaker lesz az ügyvezető miniszter.
MTI/EPA/Michael Reynolds

Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője a bejelentés után szinte azonnal reagált. Közleményében, amelyet a kongresszusban olvasott fel, hangsúlyozta, hogy Whitakernek ki kell vonnia magát az Oroszországgal kapcsolatos valamennyi vizsgálatból. Schumer „mindenekfelett valónak” nevezte a Mueller-bizottság munkájának védelmét, és alkotmányos válsággal fenyegetett, ha ez nem így lesz. A szenátus hírszerzési bizottságának rangidős demokrata párti tagja, Mark Warner pedig leszögezte, hogy az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokba történő bármiféle beavatkozás Trump részéről az „elnöki hatalommal történő óriási visszaélés lenne”.

Nancy Pelosi demokrata párti szenátor, aki várhatóan a képviselőház elnöke lesz, úgy vélte: Sessions eltávolítása „otromba kísérlet” a Mueller-bizottság munkájának aláásására és lezárására. Pelosi, aki álláspontját egy Twitter-bejegyzésben tette közzé, Schumer szenátorhoz hasonlóan felszólította Whitakert, hogy vonja ki magát a vélt orosz beavatkozással foglalkozó vizsgálatokból.

Jeff Sessions korábban etikai megfontolásokra hivatkozva így tett, elemzők szerint Donald Trumpnak ezért gyűlt meg a baja vele. A lemondott igazságügyi miniszter rendszeresen Trump kritikájának célpontja lett. Az elnök nyilvánosan is rendszeresen bírálta, sőt, nem egyszer megalázta. Augusztusban például „félős mamlasznak” minősítette őt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Pedig Sessions a kezdetektől, már Trump elnökjelöltté választása előtt támogatta az amerikai államfőt. Trump egyik leglojálisabb híveként tartották számon, és elemzők arra is emlékeztetnek, hogy kulcsszerepe volt a bevándorlás, a rendőrségi reformok és az emberi jogokra vonatozó kormánypolitika alakításában. Nem csupán végrehajtója, hanem megalkotója is volt a kormányzat keményvonalasnak ítélt bevándorláspolitikájának, és rendszeresen dicsérte az elnököt a bűnözés elleni, szintén kemény szavaiért.

Augusztusban Trump Twitter-bejegyzésben arról értekezett, hogy Sessions miniszternek „le kellene állítania” a Mueller-bizottság vizsgálódásait. Akkor felmerült, hogy az elnök megpróbálta akadályozni az igazságszolgáltatást, de ügyvédje, Rudy Giuliani egy televíziós interjúban azt mondta: Trump csupán a magánvéleményét fejtette ki.

A tárcavezető távozása hónapok óta az amerikai sajtóhírek és kommentárok témája volt. Sok elemző biztosra vette, hogy a félidős választások után – a választási eredményektől függetlenül is – távozni fog a kormányból.

Forrás: MTI

Friss hírek