Timmermans a populista erőktől félti Európát

A jövő májusi európai parlamenti (EP-) választás küzdelem a kontinens lelkéért a populista és nacionalista erők ellen – jelentette ki kedden Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelöltje.

Az Európai Bizottság első alelnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy szembe kell szállni a nacionalista politika jelentette veszéllyel, s emellett azon véleményének adott hangot, hogy a mostani lesz a legfontosabb választás az Európai Parlament történetében.

“Olyan politikai erőket fogunk látni, akik komolyan hisznek abban, hogy az általuk képviselt embereknek Európa feldarabolása áll érdekében” – közölte Timmermans, hozzátéve, hogy a szocialistáknak alternatívát kell mutatniuk, olyan programmal kell előállni, amely mutatja, hogy törődnek az állampolgárok aggályaival. Példaként említette többek között a klímaváltozást, a digitális forradalom kihívásait, illetve – mint fogalmazott – a Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök politikái jelentette veszélyeket.

A politikus saját táborát is bírálta, mondván, sokan kétségbeesésükben fordultak a nacionalista erők felé, mivel nem sikerült megfelelő perspektívákat kínálniuk. “Kritikusnak kell lennünk azzal szemben, amit eddig csináltunk, javítanunk kell a teljesítményünkön és olyan projekttel kell előállnunk, amely megmutatja konkrét lépésekben, hogy miként lehet igazságosabbá tenni a társadalmat” – fogalmazott.

Strasbourg, 2018. október 24.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2018. október 24-én. Az ülésen az Európai Unió október 18-19-i brüsszeli csúcstalálkozóján született megállapodásokat vitatják meg.
MTI/EPA/Patrick Seeger

Timmermans magabiztosan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy ő lesz az Európai Bizottság következő elnöke. “Sokakat ismerek, akik szerint a szocialisták máris vesztettek, de vannak dolgok, amelyek hétfőn még elképzelhetetlenek, szerdán viszont elkerülhetetlenek” – mondta a volt holland külügyminiszter.

A PES hétfőn jelentette be, hogy Timmermans lesz a balközép erőket összefogó pártcsalád listavezetője, miután egyedüli riválisa, Maros Sefcovic visszalépett, ami azt jelenti, hogy a párt választási győzelme esetén elvileg ő vehetné át a brüsszeli testület vezetését.

Az előző, 2014-es EP-választáson Jean-Claude Juncker volt a legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje. Az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács ezért őt jelölte az Európai Bizottság elnökének, az Európai Parlament pedig meg is választotta a tisztségre.

Ugyan várhatóan jövőre is a néppárti lesz a legnagyobb frakció az EP-ben, elemzők szerint a többséghez legalább három képviselőcsoport szavazataira lesz szükség, ez pedig komoly alkupozícióba hozhat más pártokat. Ráadásul még az sem biztos, hogy végül tényleg a győztes párt listavezetője lenne a bizottság elnöke, a csúcsjelölti rendszer automatikus alkalmazását ugyanis több tagállam is elveti.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Leváltották Kim Dzsong Un jobb kezét

Phenjanban leváltották egyik tisztségéből Kim Jong Csolt, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának alelnökét, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jobb kezét, aki az utóbbi időben egyre fontosabb szerepet játszott a Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon.

Read More »

Közelednek az álláspontok az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon

A jövő héten Pekingben folytatódnak a legmagasabb szintű amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetések. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója kedden a nemzeti sajtóklubban tartott rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy a két ország jelentős haladást ért el a tárgyalásokon, és "óvatosan optimista" egy megállapodás megkötésének esélyeit illetően.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás