Heather Nauert a legesélyesebb Nikki Haley posztjára

Heather Nauert külügyi szóvivő a legesélyesebb arra, hogy Nikki Haley távozása után az Egyesült Államok új ENSZ-nagykövete legyen – jelentette a Fox televízió kedden. 

A Fox televízió az új nagykövet kiválasztási folyamatában részt vevő két, de neve elhallgatását kérő tisztségviselőre hivatkozva közölte, hogy Nauert a „legesélyesebb jelölt”.

Donald Trump elnök hétfőn a Fehér Ház Ovális Irodájában fogadta a külügyminisztérium szóvivőnőjét, de a megbeszélésről nem adtak ki közleményt. A Fox televízió szerint ugyanakkor „versenyben van” még több jelölt is, köztük Jamie McCourt, az Egyesült Államok franciaországi nagykövete.

Heather Nauert a Fox televízió műsorvezetője volt korábban és 2017 áprilisában nevezték ki a külügyminisztérium szóvivőjévé, majd idén a közpolitikáért felelős miniszterhelyettesi tisztséget megkapta.

Október 20-án egy nevadai kampányrendezvényen Donald Trump az AP amerikai hírügynökség munkatársának azt mondta: öt jelölttel, köztük három női jelölttel egyeztet az ENSZ-nagyköveti poszt betöltéséről. Az elnök akkor úgy fogalmazott: „nagyon gyorsan” meghozza döntését.

Nikki Haley jelenlegi ENSZ-nagykövet – aki korábban Dél-Karolina kormányzója volt – sokakat meglepett, amikor októberben bejelentette, hogy az év végén távozik az ENSZ-nagyköveti posztról. Haleyt az amerikai érdekek erőteljes érvényesítőjeként tartották számon a világszervezetben.

A nagykövet cáfolta, hogy azért távozik posztjáról, mert elnökjelölti ambíciói vannak a 2020-ban esedékes elnökválasztásokon – indulása azért is furcsa lenne, mert ő az első olyan távozó személy Donald Trump politikai köréből, aki nem az elnökkel való ellentétek miatt mondott le, az elnök még a távozási szándék bejelentése után is elismerően nyilatkozott Haleyről.

Forrás: MTI / KItekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »