Csehország jól járna a Duna-Odera-Elba csatorna megépítésével

Vízgazdálkodási, közlekedési, energetikai és turisztikai szempontból is hasznos lenne Csehország számára a Duna-Odera-Elba csatorna megépítése – erre az álláspontja jutott az a megvalósíthatósági tanulmány, amelyet a cseh közlekedési minisztérium készíttetett az évtizedek óta sokat vitatott elképzelésről.

A témát Milos Zeman cseh államfő hozta vissza újra a nagypolitikába, amikor első beiktatása után, 2013 tavaszán közölte, hogy hivatali ideje alatt szeretné elindítani a Duna-Odera-Elba csatorna építését, amellyel a közép-európai országok kényelmes vízi utat, összeköttetést létesíthetnének több tengerhez. Erre ugyan nincs reális esély, de a közlekedési tárca hosszabb huzavona után két éve megrendelt egy megvalósíthatósági tanulmányt a csatornáról, amelyet a cseh iparvállalatok is szorgalmaztak. A szakértők mintegy 3500 oldalas tanulmányának legfőbb következtetései most váltak hozzáférhetővé a tárca honlapján.

Az új hajóút a Duna Pozsony és Bécs közötti szakaszából indulna észak felé, és az észak-morvaországi Ostrava felett lengyel területen kapcsolódna az Oderához. Ostrava alatt mintegy 40-50 kilométerre lenne egy nyugati irányú elágazás, amely a csatornát összekötné az Elbával. A tanulmány szerint az új víziút hossza, amely a régiókban lévő folyókra épül, mintegy 2075 kilométer lenne.

„A legnagyobb hozadéka és értelme a Duna és az Odera összekapcsolásának és hajóúttá való átalakításának van. Az Elba felé vezető hajóút kiépítése a magas beruházási költségek miatt viszont csökkenti az egész projekt hatékonyságát, növeli a kockázatokat” – mutatott rá Dan Tok, cseh közlekedési miniszter.

A három folyó összekapcsolásának költségeit a tanulmány 582 milliárd koronában (7333 milliárd forint) határozta meg. A szükséges kiegészítő beruházásokkal együtt a költségek 610 milliárd koronára (7686 milliárd forint) emelkedhetnek.

Az elképzelések szerint a munkálatok egy részét az Európai Unió finanszírozhatná. A csehek szerint a csatorna építése több évre legalább 60-70 ezer embernek adna munkát, továbbá jelentősen segítené a közlekedést és a teherszállítást az egész közép-európai régióban.

A projekt leginkább a cseheket, lengyeleket és a szlovákokat érinti, ezért a három ország szakminisztere 2017 januárjában Varsóban szándéknyilatkozatot írt alá a csatorna megépítéséről.

Forrás: MTI

Friss hírek