Erdogan: előre eltervezték a szaúdi újságíró meggyilkolását

Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolását előre eltervezték – jelentette ki kedden Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfő.

Az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) parlamenti frakcióülésén a török államfő közölte: bízik benne, hogy Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó együttműködik vele a nyomozásban. Közölte, hogy a vizsgálat során tekintetbe veszik a diplomáciai mentelmi jog szempontjait is.

„A nemzetközi lelkiismeret nem nyugszik meg, amíg valamennyi érintett ember – a végrehajtóktól a megrendelőkig – nem nyeri el büntetését” – jelentette ki a török elnök, javasolva, hogy az ügyben Szaúd-Arábiában őrizetbe vett 18 gyanúsítottat Isztambulban állítsák bíróság elé. „A gyilkosságot beismerve a szaúdi kormány fontos lépést tett. Ma azt várjuk tőle, hogy hozza nyilvánosságra mindenkinek a felelősségét az ügyben – a csúcstól az alapokig -, és vonja őket felelősségre” – tette hozzá a török elnök.

Erdogan kijelentése, amely szerint az újságíró meggyilkolását több nappal előre eltervezték, ellentmond a szaúdi kormány nyilatkozatának, amely szerint Hasogdzsi balul elsült dulakodásban halt meg. „A nyomozás jelenlegi szakaszában minden feltárt tény és bizonyíték arra utal, hogy Dzsamál Hasogdzsi kegyetlen gyilkosság áldozata lett” – hangsúlyozta Erdogan.

A török elnök több kérdést is feltett, amelyekre szerinte nem tudni a választ. „Miért nincs meg még mindig az újságíró holtteste?” – kérdezte, hozzátéve, hogy tudni kívánja, kik adtak utasítást a gyilkosoknak.

Az államfő kijelentette, hogy 15 szaúdi ügynök érkezett külön-külön Törökországba, a főkonzulátuson találkoztak a gyilkosság reggelén, hogy „eltávolítsák a külképviselet biztonsági kamerarendszerének merevlemezét”. Hozzátette, hogy egyes ügynökök „helyazonosítást” végeztek egy Isztambulhoz közeli erdőben, valamint a metropolisztól északnyugatra fekvő Yalova településen.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Erdogan azt nem közölte, mire alapozza a kijelentéseit, nem tett említést azokról az állítólagos hang- és videofelvételekről sem, amelyekről a vizsgálat kezdete óta a török média és török politikusok beszéltek.

Hasogdzsi megölését „politikai gyilkosságnak” minősítve a török elnök szorgalmazta, hogy a más országból származó „bűntársakat” is vonják felelősségre, ha vannak ilyenek.

Erdogan, akinek országa összetett kapcsolatokat ápol Szaúd-Arábiával, amelynek politikai riválisa, de fontos gazdasági partnere, szemmel láthatólag igyekezett kímélni Szalmán szaúdi királyt – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség. A török elnök hangsúlyozta: bízik abban, hogy Szalmán király együttműködik országával a nyomozás során. Nem tett viszont említést Mohamed bin Szalmán trónörökösről, akit a sajtó szerint Törökországban többen a gyilkosság megrendelőjének tartanak.

Forrás: MTI/Reuters/AFP/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »