Diktatúrák civilek ellen használják az izraeli kémprogramokat

Izraeli információtechnológiai (IT) cégek civileket megfigyelő kémprogramjai segítik a diktatúrákat világszerte – közölte a Háárec című újság oknyomozó riportja pénteken. 

Izrael a világ egyik legfontosabb kémprogram fejlesztője és exportőre, az izraeli szoftverek segítségével a világ számos pontján követnek nyomon és lepleznek le ellenzékieket, kisebbségeket, vagy szexuális szokásaik miatt üldözötteket.

Noha az izraeli vállalatok a terrorizmus, vagy a szervezett bűnözés elleni küzdelem eszközeként kínálják lehallgató programjaikat, különböző diktatúrák sokszor saját polgáraik ellen használják fel azokat.
Ugyanazt a programot sokféle célra is igénybe vehetik: a Verint nevű vállalat kémprogramját az emberrablások felszámolása érdekében adták el a hatóságok Mozambiknak, illetve az illegális orvvadászat lefülelésére Botswanának, de Indonéziában ezen program segítségével gyűjtöttek információt a homoszexualitással és a vallási eretnekséggel vádolt csoportok ellen.

A jól ismert, Herzlián, az izraeli IT-szektor egyik fellegvárában gyártott Pegasus nevű trójai-ló elven működő szoftver lehetővé teszi a kormányok számára, hogy kövessék polgáraik mobiltelefonjait, lehallgassák a hívásokat, sőt a telefonok közelében zajló beszélgetéseket.

Az utóbbi években a mexikói kormány ennek segítségével követte nyomon bírálóit. Az izraeli oknyomozó kutatás tizenöt országból származó száz forrásra támaszkodik, melyek közül sokan az érintett kibernetikai termékeket előállító cégeknél álltak, vagy állnak alkalmazásban.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az izraeli szabályozó testületek, melyeknek biztosítaniuk kellene, hogy az exportot a vásárló kormányok ne használhassák fel illegális vagy erkölcstelen célokra, nem állítják le az értékesítést még akkor sem, ha egyértelmű bizonyíték van a termékkel való visszaélésre.

Az izraeli kémprogramokat már százharminc országban használják fel a helyi kormányzati szervek, még olyan országokban is, melyekkel Izraelnek nincs diplomáciai kapcsolata, mint Katar, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek, és olyan afrikai országokban is, ahol az emberi jogokat egyáltalán nem tisztelik, mint például Szváziföldön, Dél-Szudánban, vagy Angolában – állítja a Háárec.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Obama volt alelnöke lehet Trump fő kihívója 2020-ban

Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke csütörtökön videoüzenetben jelentette be indulását a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és elemzők szerint azonnal a legesélyesebb elnökjelölt lett. Több évtizedes karrierje során Joe Biden harmadszor száll be az elnökválasztási versenybe, ezúttal - mint fogalmazott - "az amerikai demokrácia jövője miatt".

Read More »

London nem akar újabb skót népszavazást

London nem kíván hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához - mondta csütörtökön a brit kormány kabinetirodájának vezetője. David Lidington a csütörtöki BBC-interjúban kijelentette azt is, hogy a 2014-es referendum egy nemzedéknyi időre rendezte a kérdést.

Read More »

Észak-Korea felé is gázvezetéket tervez Oroszország

Bár Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un mai csúcstalálkozója hivatalosan az atommentesítésről szólt, a tárgyalásokból a gazdasági kérdések sem maradtak ki. Mint kiderült, Moszkva és Phenjan között tárgyalások folynak a Koreai-félszigetre vezető kőolaj- és földgázvezeték, a két Koreát a transzszibériai vonallal összekötő vasút és új áramvezetékek megépítésének lehetőségéről.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás