Trump újabb ENSZ-szervezetből lépteti ki az USA-t

Az amerikai kormányzat bejelentette szerdán, hogy elindította az Egyesült Államok kilépését az ENSZ Egyetemes Postaegyesületéből.

Közleményében a Fehér Ház leszögezte: “az elnök egyetért a külügyminisztériummal, amely az Egyesült Államok határain életbe lépő saját postai díjszabások meghatározását javasolja a legkésőbb 2020-ra”. A külügyminisztérium Donald Trumpnak átadott jelentése többek között azzal érvel a nemzetközi szervezetből történő kilépés mellett, hogy az Egyetemes Postaegyesületnek (UPU) nem sikerült eredményt felmutatnia működése megreformálásában.

A Fehér Ház közleménye hozzáteszi, hogy a kilépési folyamat – az UPU alapokmányának megfelelően – egy évig tart majd.

A szervezet vezetője, Bisar Huszein sajnálatosnak nevezte a döntést, és bejelentette: találkozni szeretne az amerikai kormányzat képviselőivel, hogy megvitassa velük az ügyet. Az igazgató kiemelte, hogy 192 ország tagja a szervezetnek, amely azon munkálkodik, hogy a tagság valamennyi ország számára előnyös legyen.

Az Egyetemes Postaegyesület székhelye a svájci Bernben van. Az egyesületet eredetileg 1874-ben hívták életre, de 1948-ban az ENSZ szakosított szervezetévé vált. Célja a nemzetközi postai szolgáltatások szabványosítása és fejlesztése. Az általa kialakított szabályozás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a szegény és fejlődő országok, köztük Kína is az UPU által rögzített tarifákkal dolgozhassanak, amely jóval alacsonyabb mint a gazdagabb európai vagy észak-amerikai államok esetében.

Egyes elemzők szerint az amerikai döntés éppen Kína ellen irányulhat, amelynek vállalatai az UPU-egyezmény értelmében az átlagosnál olcsóbban szállíthatnak leveleket és két kilogrammosnál kisebb csomagokat az Egyesült Államokba. A The New York Times értesülései szerint a kilépést az Egyetemes Postaegyesületből Peter Navarro, a Fehér Ház gazdasági bizottságának vezetője szorgalmazta, elsősorban Kína ellen hozandó lépésnek szánva.

Az Egyesült Államok a Trump-kormányzat hivatalba lépése óta több nemzetközi szervezetből és egyezményből lépett ki vagy jelezte várható kilépését. Így például:

Forrás: MTI

Friss hírek

Katonákkal pótolják a brit kamionsofőröket

A Brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a kamionsofőrök összesített száma a korábbi 305 ezerről 235 ezerre csökkent az elmúlt egy évben. A sofőrhiány súlyos ellátási gondokat okozott az üzemanyag-ellátásban, így ideiglenesen a katonaságból irányítanak át sofőröket.

Read More »

Kamatemelésre készül a brit jegybank

A Bank of England kormányzója szerint a kereslet a vártnál kisebb mértékben terelődött át az árukról a szolgáltatásokra a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak múltával - ez azért lenne fontos, mert a szolgáltatási szektor állítja elő a brit hazai össztermék hozzávetőleg 80 százalékát. Eközben viszont csúcsra futott az infláció.

Read More »

Hétindító elemzés: euró-dollár, Nasdaq és arany

A mai videóban az EUR/USD, az US100, azaz a Nasdaq index és az arany ármozgásai szerepelnek. A Nasdaq egy rendkívül szép, a Surf vonalak által visszaigazolt piaci mozgást hajtott végre. Az egyes zónából való kitörés fellendülést hozhat az amerikai index grafikonján, tehát az elit százas támadhatja a hármas zónát.

Read More »