Megint fokozódik a feszültség a Gázai övezetben

Izrael húsz célpont ellen intézett légicsapást szerdán a Gázai övezetben, válaszul a hajnali palesztin rakétatámadásra, és az övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezetet tekinti felelősnek a történtekért – jelentette az izraeli média.

A palesztinok több sebesülésről, köztük egy halálosról is beszámoltak az izraeli légicsapások után. A Hamász, továbbá az Iszlám Dzsihád nevű gázai terrorszervezet tagadta, hogy ők indították volna hajnalban a két rakétát az izraeli területre, de az izraeli hadsereg szerint az övezetben csak ez a két szervezet rendelkezik a kilőtt, Grad típusú rakétákkal.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet értesülése szerint az izraeli légicsapások egyik célpontja a Hamász már megtalált, de eddig fel nem számolt támadóalagútja volt az övezet déli részénél.

A Gázából indított egyik lövedék egy, az izraeli médiában eddig meg nem nevezett város mellett a Földközi-tengerbe csapódott, a másik pedig eltalált egy lakóházat Beér-Sevában, negyven kilométerre az övezettől.

Az izraeli légvédelmi szirénák működésbe léptek, de a hadsereg nem készült hasonló, az övezettől távolra elérő, nagyobb hatósugarú – például Grad típusú – rakéták bevetésére, és ezért az ellenrakétákkal rendelkező Vaskupola légvédelmi rendszert nem terjesztették ki a Gázától távolabbi városok közelébe.

Beér-Seva, 2018. október 17.
A Gázai övezetből indított rakétatámadásban megrongálódott épületek egyikénél vizsgálódik egy izraeli rendőr a palesztin övezettől negyven kilométerre, keletre fekvő izraeli Beér-Sevában 2018. október 17-én. A légicsapásra válaszul az izraeli hadsereg légiereje nyolc célpontot támadott a palesztin övezet déli részén, három embert megsebesítve egy Rafahnál levő katonai támaszponton. (MTI/EPA/Abir Szultan)

Az izraeli hadvezetést váratlanul érték a hajnali rakéták, amit az is jelez, hogy Gadi Ejzenkot vezérkari főnök, aki az Egyesült Államokban tartózkodik, a történtek után lemondta további tárgyalásait, és hazaindult Izraelbe – jelentette a katonai rádió.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök délutánra rendkívüli biztonsági megbeszélést hívott össze a Gázai övezetre vonatkozó katonai kérdésekről. Az övezet környékén és Beér-Sevában szerdán elmaradt a tanítás az iskolákban, annak érdekében, hogy a gyerekek folyamatosan otthonaikban, az óvóhelyek mellett maradhassanak.

A szerda hajnali rakétatámadás jelentősen növeli a feszültséget az izraeli-palesztin viszonyban. Avigdor Liberman védelmi miniszter kedden egy nagyobb katonai akcióval fenyegette meg az övezetet uraló radikális iszlamista Hamászt, ha tovább folytatja az erőszakcselekményeket Izrael ellen.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Veszélyben a román kormánykoalíció

"Meglehetősen komoly" a veszélye annak, hogy felbomlik a bukaresti PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció, miután a szociáldemokraták úgy döntöttek, hogy saját jelöltet indítanak a novemberi elnökválasztáson - írta szerdai számában az Adevarul című lap.

Read More »

Merkel utódja lesz az új német védelmi miniszter

Meglepetésre a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer lesz az új német védelmi miniszter, miután Ursula von der Leyen szerdán távozik a tárca éléről - erősítette meg a dpa német hírügynökség értesülését kedd este Thomas Strobl, a CDU helyettes alelnöke.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás