Saját érdekében lemondott az örmény kormányfő

Ígéretéhez híven kedden bejelentette lemondását Nikol Pasinján örmény kormányfő, hogy felgyorsítsa az általa szorgalmazott előrehozott választásokhoz vezető folyamatot.

„Benyújtom lemondásomat” – mondta Pasinján a lakossághoz intézett televíziós üzenetében. Tájékoztatott továbbá, hogy az előrehozott választások megtartásáig ideiglenes miniszterelnökként folytatja feladatai ellátását.

  • Előzmények:

Pasinján, aki az országot megbénító tüntetéssorozat nyomán májusban foglalta el a miniszterelnöki széket, az Armenpress örmény hírügynökségnek már a múlt héten azt mondta: az előrehozott választásokat december 9-10-én meg kell tartani, viszont ez csak akkor történhet meg, ha október 16-ig lemond.

Jereván, 2018. április 27.
Az örmény ellenzéki tömegtüntetéseket szervező Nikol Pasinján, a Jelk liberális pártszövetség vezetője sajtótájékoztatót tart Jerevánban 2018. április 27-én. (MTI/EPA/Vahram Baghdaszarjan)

Bár Pasinján a kormányfő, a törvényhozás jelenleg is a HKK, azaz az előző kormányfő, Szerzs Szargszján pártjának ellenőrzése alatt áll, a Pasinján által többedmagával vezetett liberális politikai szövetség mindössze kilenc hellyel rendelkezik benne – ezért szeretne Pasinján előrehozott választásokat.

Kusza belpolitikai csatározás folyik Örményországban

Pasinján volt a Szargszján távozását kiváltó tüntetések szervezője. Az április 17-én miniszterelnökké választott Szargszján – aki azt megelőzően tíz évig a kaukázusi ország államfője volt – április 23-án mondott le a tiltakozások hatására.

Pasinján keddi lemondását követően a parlamentnek új miniszterelnököt kell választania, az örmény törvények értelmében pedig két meghiúsult szavazás automatikusan előrehozott választásokhoz vezet. 

Az AP amerikai hírügynökség szerint Pasinjánnak sikerült meggyőznie ellenfeleit, hogy ne jelöljenek senkit a miniszterelnöki posztra, a hónap folyamán pedig hívei ezreit szólította a parlamenthez, hogy rákényszerítse ellenfeleit az előrehozott választások elfogadására. Örményországban a hivatalos menetrend szerint 2022-ben tartanának legközelebb parlamenti választásokat.

Forrás: MTI/AP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »