Meggondolták magukat a tanúk, elhagyhatja Törökországot Brunson

Szabadlábra helyezte pénteken a nyugat-törökországi Izmir egyik bírósága a kémkedéssel és terrorszervezetekkel való kapcsolattartással vádolt amerikai lelkipásztort, Andrew Craig Brunsont – jelentette az NTV török hírtelevízió.

Az ítélőszék egyúttal ugyan 3 év 1 hónap 15 nap börtönnel sújtotta a lelkészt, Brunsonnak a török jog értelmében mégsem kell letöltenie a büntetést, mert már majdnem 2 éve tartották fogva. Mivel a bíróság feloldotta a július vége óta házi őrizetben ülő tiszteletesre eddig érvényben lévő bírói felügyeletet és utazási tilalmat is, Brunson elhagyhatja Törökországot.

A lelkipásztor ügyvédje, Ismail Cem Halavurt a döntésre reagálva azt nyilatkozta:

„Semmi szükség nem volt rá, hogy védencem és Törökország ennyi kárt szenvedjen, a török-amerikai kapcsolatok pedig ennyire feszültté váljanak, a büntetőítéletet ugyanakkor nem fogadjuk el, fellebbezni fogunk. Bárcsak szabadlábon folyt volna ellene eljárás és nem nőtt volna ekkorára ez az ügy”.

Halavurt azt is elmondta, hogy védence boldog és szerinte hazamegy az Egyesült Államokba, mert Törökország biztonsági szempontból már gondot jelent a számára. Hozzátette: kárt szenvedtek a családi és társadalmi kapcsolatai, és bár szereti Törökországot és szeretett volna itt maradni, jelen pillanatban mennie kell.

Andrew Brunson amerikai lelkipásztort (k) kísérik rendőrök a nyugat-törökországi Izmirben 2018. október 12-én, miután egy izmiri bíróság szabadlábra helyezte a Törökországban kémkedéssel és terrorszervezetekkel való kapcsolattartással vádolt férfit. Az ítélőszék egyúttal valamivel több mint 3 év börtönnel sújtotta a lelkészt, akinek mégsem kell letöltenie a büntetést, mert már majdnem 2 éve tartották fogva. A bíróság feloldotta a július vége óta házi őrizetben lévő tiszteletesre eddig érvényben lévő bírói felügyeletet és utazási tilalmat is, így Brunson elhagyhatja Törökországot. (MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

Brunson házi őrizetbe helyezése annyira megterhelte az amerikai-török kapcsolatokat, hogy viszály robbant ki Washington és Ankara között.
Az Egyesült Államok kormánya először zárolta Süleyman Soylu török belügy- és Abdulhamit Gül török igazságügy-miniszter amerikai javait, valamint megtiltotta, hogy amerikai állampolgárok üzleti kapcsolatba kerüljenek a török politikusokkal. A török külügyminisztérium erre válaszul ugyanezeket az intézkedéseket foganatosította Washingtonnal szemben. Később Donald Trump amerikai elnök elrendelte a Törökországból importált alumínium és acél vámtarifáinak megduplázását, majd Ankara szintén emelte az Egyesült Államokból behozott autókra, alkoholra és dohányárura kivetett vámot.

  • Előzmények:

Brunsont a 2016. júliusi puccskísérlet után, 2016 decemberében tartóztatták le a nyugat-törökországi Izmirben, ahol egy kis protestáns templom prédikátora volt. A vád szerint támogatta az összeesküvés kiterveléséért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát, továbbá a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), illetve kémkedett az Egyesült Államok javára is.
A több mint húsz  éve Törökországban élő Brunson, aki a tárgyalásokon felszólalásakor mindig törökül beszélt, végig tagadta az ellene felhozott vádakat. A mostani, negyedik tárgyalást a külföldi média is fokozott érdeklődéssel követte.

Az ügyész eddig összesen 35 év börtönbüntetést kért a lelkipásztorra, de miután a per tanúi a pénteki tárgyaláson visszavonták korábbi állításaikat, az ügyész végül a bírói felügyelet feloldását és már csak 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztést kezdeményezett Brunsonnal szemben terrorszervezeti tagság miatt. Az ügyész egyúttal nem tartott igényt a nyomozás folytatására.

Az egyik tanú például azt mondta, hogy nincs tisztában a Brunson ellen felhozott vádakkal. Egy másik tanú, Levent Kalkan, tagadta azon korábbi állítását, amely szerint a harmadik tanútól, Yilmaz Demircantól hallotta, hogy a 2016. júliusi puccskísérlet után Izmirben egy belvárosi házban bújtatták a gülenista mozgalom több tagját. Levent Kalkan pedig azt állította, hogy a bíróság félreértette korábbi vallomását.

Levent Kalkan úgy fogalmazott: nem állítottam olyat, hogy Yilmaz Demircan ezt mondta volna nekem, csak arról beszéltem, hogy Yilmaz Demircan háza közel volt ahhoz a házhoz, ezért az ő meghallgatását is kezdeményeztem. Yilmaz Demircan pénteken pedig azt állította, hogy Levent Kalkannak gülenistákkal kapcsolatban semmit nem mondott, abban a bizonyos házban pedig koreaiak szálltak meg.

Brunson pénteken az utolsó szó jogán azt mondta: „ártatlan vagyok, szeretem Törökországot, a felmentésemet kérem.”

A bíróság ezt követően terrorszervezet támogatása miatt 5 év börtönt rótt ki Brunsonra, de azt végül 3 év 1 hónap 15 napra csökkentette.

Forrás: MTI

Friss hírek