A feldolgozóipart is megviseli a török gazdasági válság

Kilencéves mélypontra esett Törökország feldolgozóiparának teljesítménye szeptemberben: immár a hatodik egymást követő hónapban csökkent a termelés, híven tükrözve a zord gazdasági helyzetet – erről tanúskodnak az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és az isztambuli iparkamara együttműködésével készített felmérés hétfőn nyilvánosságra hozott adatai.

Szeptemberben a török feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 42,7 pontra csökkent az előző havi 46,4 pontról, ami 2009 márciusa óta a legrosszabb érték. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig a csökkenését jelzi.

A szeptemberi BMI csökkenését főleg a termelés és az új megrendelések visszaesése okozta. Alapvetően a nemzeti fizetőeszköz, a török líra gyengesége miatt voltak kemények az üzleti feltételek, illetve nőttek az inflációs nyomások.

A török líra értékének mintegy 37 százalékát veszítette el idén a dollárhoz képest amiatt, hogy a török államfő próbál nyomás gyakorolni a monetáris döntéshozókra, illetve súlyos diplomáciai vitába keveredett az Egyesült Államokkal. A líra gyengülése közel 15 éves csúcsra hajtotta fel az inflációt, augusztusban már 17,9 százalékos éves ütemet mértek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Botas állami tulajdonú török kőolaj- és földgázvállalat hétfőn a harmadik egymást követő hónapban emelte drasztikusan árait. A lakossági fogyasztóknak 9 százalékkal, az ipari felhasználóknak pedig 18,5 százalékkal kell többet fizetnie a földgázért október 1-től. Augusztusban és szeptemberben egyaránt 9, illetve 14 százalékkal drágult a földgáz Törökországban.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »