A területcsere ötlete ellen tüntetnek Koszovóban

Több ezren vonultak az utcákra Pristinában szombaton a Szerbiával folytatott, szerintük eredménytelen tárgyalások megszakítását követelve Hashim Thaci koszovói elnöktől.

Az albán, német és amerikai zászlókat lobogtató tiltakozók mindenekelőtt egy lehetséges területcserét akarnak meghiúsítani Koszovó és Szerbia között, ahogy azt Thaci és szerb hivatali partnere, Aleksandar Vucic nemrég felvetette.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki egyoldalúan függetlenségét Szerbiától, de ezt Belgrád azóta sem ismeri el. A túlnyomórészt albánok lakta volt dél-szerbiai tartomány függetlenségét több mint 110 ország ismerte el eddig.

A két ország közötti kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának alapfeltétele.

A sajtóban megjelent információk szerint a határmódosítást követően Szerbiához kerülnének a főként szerbek lakta észak-koszovói városok, míg Koszovóé lenne a dél-szerbiai, többségében albánok lakta Presevo-völgy.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió korábban nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy támogassák a területcserét a két nyugat-balkáni ország között.

A koszovói elnök, Hashim Thaci a sajtónak nyilatkozik Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével és a szerb elnökkel Aleksandar Vucic-csal tartott találkozó után Brüsszelben, 2018. szeptember 7-én. EPA/STEPHANIE LECOCQ

Thaci szombaton váratlan látogatást tett az észak-koszovói Gazivoda-tó főként szerbek lakta térségében. Az elnök mintegy negyedórás látogatását a Rosu különleges koszovói egység tagjai biztosították. Válaszul Vucic a legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget és a rendőrségi alakulatokat.

Néhány hete Aleksandar Vucic is a Gazivoda-tóhoz utazott, hogy támogatásáról biztosítsa a Koszovóban kisebbségben élő szerbeket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A gazivodai mesterséges tó és vízerőmű rendkívül fontos Koszovó víz- és áramellátása számára. A tó 11,9 négyzetkilométernyi felületéből 9,2 négyzetkilométer Koszovóhoz, 2,7 négyzetkilométer pedig Szerbiához tartozik. A tavat az Ibar folyón épített duzzasztógát segítségével hozták létre 1977-ben.

A gát és a tó feletti irányítás évek óta vitát okoz Szerbia és Koszovó között. A gát jelenleg a Szerbiához hű koszovói szerb kisebbség felügyelete alatt áll.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »