Oroszország rakétákat telepít a Jeges-tengerre

Basztyion típusú partvédelmi rakétarendszereket telepít az év végéig Jeges-tengeri Kotyelnij-szigetre az orosz Észak Flotta – közölte kedden az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva kedden az Izvesztyija című napilap.

A több mint 600 kilométeres hatótávolságú Basztyionokkal az elavult Rubezs rakétarendszereket váltják fel az Új-szibériai szigeteken az északi hajózási útvonal hatékony ellenőrzése és védelme érdekében. Az orosz északi sarkvidéki parancsnokság eddig Murmanszk megyében állított hadrendbe Onyiksz típusú, önvezérelt, szuperszonikus hajóelhárító rakétákkal felszerelt Basztyion ütegeket.

„Az Északi Flotta több éve tervszerűen dolgozik a katonai infrastruktúra fejlesztésén az északi sarkvidéken, ami lehetővé teszi, hogy kiterjesszük az Oroszországi Föderáció nemzeti érdekvédelmi képességeit ebben a térségben” – jelentette ki korábban Nyikolaj Jevmenov tengernagy, az Északi Flotta parancsnoka.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Sajtójelentések szerint a dél-koreai Puszanból, Vlagyivosztok érintésével a héten először indul majd el konténerszállító hajó az orosz partok mentén, az északi sarkvidéki tengeri útvonalon, amely a globális felmelegedés miatt nyílt meg. A közepes méretű, 3600 konténer szállítására alkalmas Venta Maersk a tervek szerint 14 nappal előbb érhet majd Szentpétervárra, mintha a déli, a Szuezi-csatornán át vezető úton haladna.

A próbaút során a hajót birtokló Maersk Line azt kívánja felmérni, hogy az olvadás gazdaságossá tette-e az Oroszország és az Egyesült Államok közötti Bering-szorostól Norvégiáig vezető átjárót. A cég egyelőre nem tekinti az északi hajózási útvonalat az eddigi, a kereslet, a kereskedési szokások és a lakott települések által meghatározott tengeri úthálózat alternatívájának, a Koppenhágai Üzleti Egyetem egy két évvel ezelőtt megjelent tanulmánya szerint azonban 2040-től már kifizetődő lesz a sarkvidék felé navigálni, ha ott a jég a jelenlegi ütemben fogyatkozik.

Az útvonalon, amelyen hajóknak eddig az év nagy részében költséges üzemeltetésű atomjégtörőkkel kell utat nyitni az év nagy részében, elsőként segítség nélkül az orosz Szovkomflot tulajdonában lévő, cseppfolyósított földgázt szállító Christophe de Margerie speciális tankhajó haladt át tavaly augusztusban. Azóta az átjárót az orosz Novatek gázipari vállalat tankerei is önállóan használták, és így haladt át rajta az Egy övezet, egy út programot meghirdető Kína Cosco hajózási vállalatának Lian Hua Song elnevezésű, többcélú rakományhajója is.

A RIA Novosztyi hírügynökség elemzése szerint tavaly a Szuezi-csatornán 1 041 milliárd tonna rakomány hajózott át, mintegy 5 ezerszer annyi, mint az északi tengeri útvonalon.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »