Regionális és helyi választások Oroszországban

Regionális és helyi választások kezdődtek vasárnap Oroszországban. Az Oroszországi Föderáció 22 alanyának – köztük a fővárosnak, Moszkvának – az élére választanak vezetőt, 16 régióban a helyi törvényhozás összetételéről szavaznak az Állami Duma (parlamenti alsóház) négy képviselői körzetében pedig pótválasztást tartanak.

Az első szavazóhelyiségek az orosz Távol-Keleten közép-európai idő szerint péntek éjfélkor, az utolsók pedig, Kalinyingrádban, szombat reggel nyolckor nyitottak meg. A választás, amely országszerte 65 millió ember érint, este kilenckor zárul.

A részvétel a várakozások szerint alacsony lesz, részben a kormány által kezdeményezett nyugdíjkorhatár-emelés népszerűtlensége miatt.

Moszkva, 2018. szeptember 2.
Orosz kommunisták a tervezett nyugdíjreform elleni tüntetésen Moszkva belvárosában 2018. szeptember 2-án. (MTI/EPA/Makszim Sipenkov)

Moszkvában megfigyelők szerint borítékolni lehet a jelenlegi polgármester, Szergej Szobjanyin újraválasztását. Leghatározottabb ellenzéki bírálói, Ilja Jasin és Dmitrij Gudkov ugyanis nem tudtak átjutni az úgynevezett “helyhatósági szűrőn”. Polgármesterjelöltkénti bejegyeztetését csak olyan aspiráns volt jogosult kérelmezni Moszkvában, aki a fővároshoz tartozó 146 kerület és település közül legalább 110-nek az önkormányzati testületéből fel tudta mutatni legalább egy helyi képviselő támogatását. Mivel az ellenzék kevés helyen rendelkezik képviselettel, az előírás hátrányosan érinti jelöltaspiránsait. A moszkvai polgármester-választáson indulni kívánó 32 aspiráns közül mindössze öten jutottak át ezen a szűrőn.

A választások mellett több helyen helyi jelentőségű népszavazást tartanak, a jakutföldi Zsiganszkban például a szeszesitalok árusításának teljes betiltásáról.
A választás napjára ellenzéki csoportok országszerte tüntetéseket hirdettek meg a tervezett nyugdíjreform ellen. Ezek engedélyezését a helyi hatóságok rendre megtagadták.
Pénteken több városban összesen többtucatnyi embert vettek őrizetbe a megmozdulásokat kezdeményező Alekszej Navalnij ellenzéki politikus hívei közül. Maga Navalnij egyébként éppen 30 napos “adminisztratív elzárását” tölti a tüntetések szervezésére vonatkozó előírások megsértése miatt.

A Google a Központi Választási Bizottság és több más orosz hatóság figyelmeztetése nyomán eltávolította felületeiről a Navalnij és támogatói által elhelyezett, a nyugdíjreform elleni vasárnapi tüntetésre buzdító fizetett hirdetéseket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem múlt el a kormányválság veszélye Csehországban

Továbbra is fennáll a kormányválság veszélye Csehországban. Az elhúzódó belpolitikai probléma lényege, hogy Milos Zeman államfő már több mint két hónapja nem hajlandó leváltani Antonín Stanek szociáldemokrata kulturális minisztert, és a helyére kinevezni Michal Smardát, a párt alelnökét. A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) körében ezért erősödnek a hangok, hogy a párt lépjen ki a kormánykoalícióból. Ez a lépés a kabinet bukását eredményezhetné.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás