Afrika lehet a decemberi EU csúcs központi témája

Afrikával foglalkozó csúcstalálkozót tervez Sebastian Kurz, az Európai Unió tanácsának soros elnökségét ebben a félévben betöltő Ausztria kancellárja december elejére Bécsbe – jelentette az APA osztrák hírügynökség vasárnap.

A találkozó annak folyománya, hogy az EU-tagországok állam- és kormányfői június végén megállapodtak abban, hogy szorosabbra fűzik az együttműködést az afrikai országokkal a bevándorlás visszaszorítása érdekében. A „Segítség helyben” mottó alatt tartandó tanácskozáson a politikai és gazdasági szféra magas rangú képviselőire számítanak.

Afrika népessége előreláthatóan kétmilliárdra emelkedik a 21. század közepére, sőt az évszázad végére már négymilliárd ember élhet majd a kontinensen. Ezért feltétlenül szükséges, hogy szorosabban együttműködjenek az afrikai országokkal. Ez nemcsak a klasszikus segítségnyújtást jelenti ott helyben, hanem azon is messze túl kell mutatnia, mindenekelőtt a hosszú távú gazdasági együttműködés vonatkozásában – mondta Kurz az APA hírügynökség jelentése szerint.
Hozzátette: az EU-nak muszáj korszerű, méltányos és tartós stratégiát kialakítania Afrikával kapcsolatban és támogatnia kell a kontinens gazdasági fejlődését. Az afrikai kontinens tele van lehetőségekkel – jegyezte meg Kurz, kiemelve, hogy az uniós soros elnökséget betöltő Ausztria támogatni fog egy ilyen uniós Afrika-stratégiát.

A szeptember 19-20-án Salzburgban tartandó informális EU-csúcstalálkozó, illetve az Afrikával foglalkozó, december eleji bécsi tanácskozás előkészítése céljából az osztrák kancellár a következő napokban több fontosabb uniós tagállam fővárosába – Madridba, Berlinbe és Párizsba – is ellátogat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Piaci körkép: újra 16 ezer pont felett a DE30

Enyhe javulás figyelhető meg a piaci hangulatban kedden, a befektetők az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos optimista megjegyzésekre reagálnak. A német index folytatja korrekcióját felfelé a legutóbbi csökkenő hullám után és már a 16 ezres szint felett forog.

Read More »