Líbia jövője miatt aggódik Antonio Tajani

Az Európai Uniónak központi szerepet kell vállalnia Líbia jövőjének alakításában, különben az irányítás más országok, például Oroszország, Egyiptom vagy az Egyesült Arab Emírségek kezébe kerülhet – jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke pénteken.

Tajani az uniós parlament jövő héten kezdődő strasbourgi plenáris ülése előtt kiadott nyilatkozatában hangsúlyozta, most kell dönteni Líbia jövőjéről, az Európai Uniónak központi szerepet kell játszania az elhúzódó és mélyülő válság kezelésében. Véleménye szerint, ha egy stabil líbiai kormány nem lesz képes az országot biztonságosan irányítani, akkor nehéz lesz az onnan érkező migrációs hullám kezelése, valamint a jelentős fegyver- és kábítószercsempészet továbbra is a terroristákat segíti majd, veszélyeztetve az afrikai és az európai polgárok biztonságát.

„Az ország egy lőporos hordó, amely bármikor felrobbanhat. Európának ezért nagyobb erőfeszítéssel és egységes fellépéssel kell beavatkoznia a válságba” – fogalmazott.

Mint mondta, az EP Líbiával foglalkozó keddi vitájának közös uniós megközelítéshez kell vezetnie. Hatékonyabb koordinációra van szükség a tagállamok és az európai intézmények között, továbbá hozzájárulásra azoktól a tagállamoktól, amelyek a közös álláspont létrejöttét hátráltatva csak saját politikájukat részesítik előnyben, kárt okozva ezáltal valamennyi európainak – tette hozzá az EP elnöke.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Újabb 50 millió euróval támogatja Líbiát az EU

Ára van Líbia segítségének a menekülthullám megfékezésében

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »