Friss hírek

Modern orosz jelzavarókat azonosítottak Ukrajna szakadár területein

Először azonosított az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelő missziója orosz gyártmányú, korszerű hadi eszközöket az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területeken – számolt be erről az EBESZ-misszió kedden.

Ez az első jelentés, amely megerősítette, hogy orosz gyártmányú fegyvereket használnak a kelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán fegyveres erők között 2014-ben kitört, legalább 10 ezer életet követelő konfliktusban – Moszkva mindig is tagadta, hogy katonailag támogatja az oroszbarát szeparatistákat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A megfigyelő misszió az AFP francia hírügynökségnek közölte: négy különböző elektronikai hadi eszközt figyelt meg az ukrán állam által nem ellenőrzött területeken. Az EBESZ-megfigyelők elsősorban a jelzavarást szolgáló, egy Leer-3, egy Kraszuha-2, egy Bilina és egy Repellent-1 elektronikai hadviselési rendszert figyeltek meg a szeparatisták ellenőrizte Luhanszk várostól 64 kilométerre dél-keleti irányban.

Az EBESZ nem közölte, hogy e hadi eszközök közvetlenül mely országból érkeztek, de az AFP rámutatott: az utóbbi években kezdték el őket gyártani Oroszországban.

A megfigyelők több tucat drónjának zavarták meg a jeladását az utóbbi években, de a misszió sosem vádolt meg senkit munkájuk végzésének hátráltatásával. A Repellent-1-et az AFP szerint éppen drónok jeladásának megzavarására, illetve hatástalanítására fejlesztették ki.

Bár 2015-ben már jelentősen csökkent az összecsapások száma a Donyec-medencében, az állóháborúvá alakult konfliktusban továbbra is gyakori a fegyverek ropogása, a főként éjszaka kezdődő lövöldözésekben rendszeresen halnak meg katonák. A válság politikai rendezését célzó, a harcok első évében kötött minszki megállapodásokat pedig azóta sem hajtották végre teljes egészében.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A gazdaságra is veszélyt jelent az új kínai koronavírus-járvány

A gazdasági növekedés a - szintén Kínából indult - súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) kitörése után is megtorpant 2003-ban. Az a járvány közel 800 életet követelt. A szigorúbb megelőző intézkedéseket azonban ezúttal egy potenciálisan fertőzőbb koronavírus ellensúlyozza. Ráadásul a világ második legnagyobb gazdasága a globális növekedés sokkal nagyobb részét teszi ki most, mint 2003-ban. Nem csoda hát, ha a befektetők nyugtalankodnak.

Read More »

A túszul ejtett nemzet

Bár El Salvador nem háborús övezet, akár az is lehetne. Az apró közép-amerikai országban ugyanis az MS-13 és a La 18 rivális bandák irányítják és befolyásolják az élet minden aspektusát, ami miatt a világ egyik legveszélyesebb helyének számít.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás