Könnygáz és sok sérült a bukaresti kormányellenes tüntetésen

Komoly összetűzések alakultak ki pénteken a nyári szabadságuk idején külföldről hazatért román vendégmunkások által a szociálliberális kormány leváltására szervezett tüntetésen. A megmozduláson végül 60-100 ezer ember gyűlt össze, 450 ember, köztük 35 csendőr szorult helyszíni orvosi ellátásra, 70 embert, köztük 11 csendőrt kellett kórházba szállítani.

A tüntetők korrupcióellenes jelszavakkal vonultak a román kormány épülete elé, ahol több ízben dulakodás tört ki az úttestet elfoglalni próbáló tüntetők és a székházat védő rendfenntartók között. A nagy erőkkel jelen lévő csendőrség már a délután folyamán könnygázt vetett be, amikor az akkor még kisebb számban – néhány százan – jelen lévő tüntetők megpróbálták elfoglalni a kormány székháza előtti úttestet.

A csendőrség rohamosztagai kétsoros kordont vontak az épület elé, és több tucatnyi alkalommal összecsaptak a tüntetők egy erőszakosabb csoportjával, könnygázzal fékezték meg a feléjük vizes palackokat és köveket dobáló rendbontókat, olykor pedig vízágyút is bevetettek ellenük.

Látkép a bukaresti Victoria térről 2018. augusztus 10-én, jobb oldalon kivilágítva a kormány székháza. A tüntetők a kormány lemondását és előrehozott választásokat követelnek. A kormány nemrég fogadott el egy törvényt, mely a tüntetők szerint akadályozza a korrupció elleni fellépést. EPA/BOGDAN CRISTEL

Sötétedéskor már több tízezer tüntető követelte a Dancila-kormány menesztését Bukarestben, de legtöbbjük nem merészkedett a rendszeres dulakodások helyszínévé vált Victoria-térre, hanem az abba torkolló sugárutakat töltötték meg, vagy a tér melletti park fái alatt húzódtak meg. Az Agerpres hírügynökség a bukaresti tüntetés résztvevőinek számát 60 ezerre, néhány ellenzéki médium pedig több mint százezerre becsülte.

A Victoria-téren órákon keresztül menetrendszerűen ismétlődtek az összecsapások a rendbontók és a karhatalom között. A csendőrség közlése szerint a tömegben erőszakosságukról ismert focihuligánok vegyültek el. Erre hivatkozva a rendfenntartók arra intették a békés tüntetőket, főleg a nőket, hogy távolodjanak el a rendbontóktól és azt kérték, hogy ne hozzanak gyermekeket a demonstrációra.

A szabadságukra hazatérő, külföldön dolgozó román vendégmunkások közösségi portálokon szerveződött megmozdulásához a hazai ellenzék hívei is csatlakoztak, a fővárosi demonstrációval egy időben pedig számos romániai és nyugat-európai nagyvárosban rendeztek szimpátiatüntetéseket, amelyeken további tízezrek vettek részt.

Az Agerpres hírügynökség szerint Nagyszebenben nyolcezren, Kolozsváron tízezren, Jászvásáron kilencezren, Temesváron és Brassóban 3-3 ezren követelték Viorica Dancila kormányfő és Liviu Dragnea PSD-pártelnök távozását, és a büntetett előéletűek eltávolítását a hatalomból és előrehozott választások megrendezését.

A hírtelevíziók által megszólaltatott, külföldről hazatért tüntetők elmondták: ki akarták fejezni szolidaritásukat az anyaországban hátrahagyott nemzettársaikkal, hiszen számukra sem érdektelen, mi történik az országban, van-e hová hazatérni, sikerül-e változtatni azokon a közállapotokon, amelyek miatt külföldön keresték boldogulásukat.

A tüntetők előrehozott választások megrendezését, a korrupt személyeknek kedvező törvényalkotás leállítását követelik, és a bukaresti “bürokrata, korrupt, haszonleső, kormányzásra alkalmatlan” vezetést teszik felelőssé azért, hogy Romániában nem tudtak érvényesülni.

A Világbank tavaly 3 millió 660 ezerre becsülte a külföldön élő román állampolgárok számát – a legtöbben Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és Nagy-Britanniában élnek. A munkaképes román állampolgárok közül minden ötödik külföldön dolgozik – ez minden más európai uniós országnál rosszabb arány, amely miatt az uniós államok közül Románia szembesül a legjelentősebb munkaerőhiánnyal és a legrosszabb demográfiai kilátásokkal.

A külföldön dolgozó román vendégmunkások az uniós csatlakozás óta eltelt évtizedben csaknem 25 milliárd dollárt küldtek haza banki átutalások révén Romániában hátrahagyott családtagjaiknak, de a készpénzben hazavitt összegeket is hozzáadva – az Eurostat becslése szerint – a román diaszpóra 31,7 milliárd eurót juttatott Romániába a 2007 és 2017 közötti évtizedben.

Az economica.net gazdasági portál összehasonlításképpen arra emlékeztetett: ez az összeg nagyobb, mint az a 30 milliárd euró, amennyit Románia – saját befizetéseit leszámítva – az Európai Uniótól kapott ebben az időszakban, és csaknem fele annak a 73,5 milliárd eurónyi összegnek, amely közvetlen külföldi befektetésként érkezett az utóbbi évtizedben Romániába.

A többmilliós román diaszpóra korábban is jelét adta, hogy szoros kapcsolatokat ápol az anyaországgal, és nem hagyja hidegen a romániai közélet. A 2016-os parlamenti választásokon több mint százezer román állampolgár voksolt a külképviseleteken, 2014-ben pedig a diaszpórának – a leadott 375 ezer szavazatával és a voksolását akadályozni próbáló hatóságok elleni otthoni PSD-ellenes lázadás révén – meghatározó szerepe volt Klaus Iohannis jobboldali államfő megválasztásában.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elérte a 200%-ot a görög államadósság

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos költségvetési lazítások következményeként jelentősen emelkedett az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a harmadik negyedév végére az előző negyedévvel és az egy évvel korábbival összevetve az Európai Unióban, és az euróövezetben egyaránt.

Read More »

Autópiac 2020: a nyertesek is veszítettek

Furcsa év volt 2020. Az éves értékelések általában arról szólnak, hogy mely márkák tudták növelni eladásaikat és melyek hoztak gyengébb eladási számokat, mint az előző évben. Tavaly viszont közel negyedével csökkent az európai, és közel ötödével a magyarországi autópiac, így azok a márkák, amelyek ennél kisebb csökkenéssel megúszták, már elégedettek lehetnek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás