Maduro szerint az ellenzéki erőknek közük volt az ellene elkövetett merénylethez

Az ellenzékkel szembeni offenzívát jelentett be helyi idő szerint kedden Nicolás Maduro venezuelai elnök, közölve, hogy bíróság elé állítják az ellene elkövetett merényletben részes képviselőket.

A rádióban és a televízióban közvetített hosszú beszédében Maduro bemutatta az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet valódiságát szerinte igazoló bizonyítékokat. Az elnök azzal vádolta meg a jelenleg külföldi száműzetésben élő Julio Borges volt házelnököt, hogy köze volt a szombaton Caracasban elkövetett dróntámadáshoz. Maduro az incidens után elfogott hat ember vallomásaira hivatkozott.

„Minden nyilatkozat Julio Borgesre utal, aki a leköszönő kolumbiai kormányzat által őrzött egyik birtokon él. Tudjuk, hogy elég hitvány az ilyen jellegű eseményekben való részvételhez” – hangoztatta Maduro.

Az Európai Parlament Szaharov-díjával kitüntetett Julio Borges Twitter-üzenetben reagált az elnök kijelentéseire. „Sem az ország, sem a világ nem hisz a te merényletről szóló bohózatodban” – írta. „Tudjuk, hogy ez egy megrendezett incidens volt annak érdekében, hogy üldözhess és elítélhess bennünket, akik szembeszállunk a diktatúráddal” – tette hozzá.

Borges mellett az elnök Juan Requesens ellenzéki képviselőt is megvádolta a merényletben való bűnrészességgel. Borges és Requesens nevét az egyik őrizetbe vett nyugállományú katona említette egy videofelvételen, amelyet Maduro levetített beszéde közben. Requesens pártja, az Igazság Mindenekelőtt Twitter-oldalán közölte, hogy a képviselőt és nővérét kedd este őrizetbe vette a venezuelai kémelhárítás, a Sebin.

Caracas, 2018. augusztus 8.
A Miraflores Elnöki Sajtóiroda által közreadott kép Nicolás Maduro venezuelai elnökről a televíziós beszéde közben Caracasban 2018. augusztus 7-én, három nappal az ellene irányuló dróntámadás után. A támadásban az elnök és az ország felső vezetésének tagjai sértetlenek maradtak. (MTI/EPA/Miraflores Elnöki Sajtóiroda)

Maduro beszédével egy időben Diosdado Cabello, a vitatott körülmények között megválasztott alkotmányozó nemzetgyűlés elnöke, a chávista rendszer második számú vezetője bejelentette, hogy a testület már szerdán tárgyal a „Maduro elleni merénylet által érintettek” mentelmi jogának feloldásáról, ami után bíróság elé állíthatják őket.

Az ellenzékiek kezén lévő utolsó intézmény, a venezuelai parlament a hatalom keddi bejelentései után néhány órával pártatlan vizsgálatot követelt a dróntámadás ügyében.

A támadás szombaton Caracasban a Nemzetőrség (GNB) fennállásának 81. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen, Nicolás Maduro beszéde közben történt. Két, robbanóanyaggal megrakott drónt irányítottak a rendezvény fölé. Egyiket a biztonsági erők eltérítették, míg a másik magától lezuhant, egy lakóháznak ütközött. Az elnök és az ország felső vezetésének tagjai sértetlenek maradtak. Maduro szombaton Juan Manuel Santos leköszönő kolumbiai elnököt vádolta meg azzal, hogy ő áll merénylet mögött, amit Bogotá kategorikusan visszautasított. Santos mellett meg nem nevezett egyesült államokbeli „pénzembereket”, illetve a „szélsőjobboldalt”, azaz a venezuelai ellenzéket vádolta meg a támadással.

Forrás: MTI/AFP/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »