Népszerű a sorkatonai szolgálat kiváltása Törökországban

Csaknem kétszázezer férfi kérvényezte sorkatonai szolgálatának ellenszolgáltatás fejében történő lerövidítését az utóbbi két napban Törökországban – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség kedden.

A török törvényhozás a múlt hónapban fogadott el egy jogszabályt, amelynek értelmében jelentős összeg megfizetése fejében drámaian lerövidíthető a sorkatonai szolgálat időtartama. A dpa német hírügynökség szerint számos fiatalember mindenét eladja, hogy elő tudja teremteni a 15 ezer török lírát (mintegy 783,5 ezer forintot) ahhoz, hogy a 12 hónapos szolgálatot 21 napra csökkentse.

A szóban forgó törvény csak az 1994-ben vagy később született férfiakra vonatkozik. Egy másik megoldás a törökországi katonai szolgálat elkerülésére az, ha legalább 3 évet külföldön él az illető, jóllehet, a teljes mentességhez kétezer eurót kell fizetni, és részt kell venni egy kiképzésen, amelyet a török védelmi minisztérium szervez külföldön – fejtette ki a dpa.

A sorkatonai szolgálat kiváltását lehetővé tevő törvény augusztus 3-án lépett hatályba, miután Recep Tayyip Erdogan államfő jóváhagyta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »