Moszkva megsérti az Észak-Korea ellen hozott ENSZ-szankciókat

Az ENSZ-szankciók ellenére Moszkva észak-koreai munkások ezreinek teszi lehetővé, hogy Oroszországban dolgozhassanak – írta csütörtökön internetes oldalán a The Wall Street Journal című lap. 

A Washingtonból és Szentpétervárról keltezett cikkben a lap meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva arról számolt, be, hogy Oroszország az ENSZ-szankciók ellenére új munkavállalási engedélyeket ad ki észak-koreai munkásoknak.

Az orosz belügyminisztérium adataira hivatkozva a The Wall Street Journal azt írta, hogy tavaly szeptember óta több mint tízezer észak-koreai állampolgár kapott engedélyt oroszországi munkához. Az ENSZ tisztségviselői most vizsgálják, hogy e döntésével Moszkva valóban megsértette-e az Észak-Korea ellen érvényben lévő büntetőintézkedéseket.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) tavaly szeptemberben kimondta: észak-koreai állampolgároknak külföldi kormányok nem adhatnak ki új munkavállalási engedélyeket, bár a már létezőket nem kell visszavonni. A munkavállalási engedélyek megtagadásával a világszervezet célja az volt, hogy megfossza egyik fontos jövedelmi forrásától Kim Dzsong Un rendszerét.

Oroszország phenjani nagykövete, Alekszandr Macegora az amerikai lap írására reagálva leszögezte: bármely új munkavállalási engedélyt, melyet észak-koreaiaknak adtak ki, olyan emberek kapták, akik már a szankciók bevezetése előtt az országban tartózkodtak, és régebbi szerződések alapján folytatják munkavégzésüket.

A The Wall Street Journal szerint az orosz hivatalos adatok azt mutatják, hogy az észak-koreaiakat foglalkoztató orosz cégek észak-koreaiakkal létrehozott vegyesvállalatokként működnek – ezt az ENSZ határozatai szintén tiltják.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Érkezik a Huawei első Google-mentes okostelefonja

A Huawei csütörtökön, a németországi Münchenben bemutatta az első olyan okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik. A kínai technológiai társaság az amerikai kereskedelmi minisztérium kilátásba helyezett korlátozásai miatt fejlesztette az új készüléket az amerikai Google szolgáltatásai nélkül.

Read More »

Engedett a horvát kormány, visszaállítják a megemelt nyugdíjkorhatárt

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás