Megint a falra próbál pénzt szerezni Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a kormányzati munka leállásával fenyegetett vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében arra az esetre, ha a demokrata párti törvényhozók nem szavazzák meg a bevándorlási törvény módosításait, köztük a határra tervezett fal megépítését. 

Mikroblog-bejegyzésében az elnök azt írta, szívesen lehetővé teszi a kormányzati munka leállását, ha „a demokraták nem adnak nekünk voksokat a határbiztonságra, beleértve a falat is”. Ismételten sürgette, hogy az új bevándorlási törvénnyel szüntessék meg a vízumlottó gyakorlatát, az illegális bevándorlókat érintő „fogd el és ereszd el” politikát – amelynek értelmében az elfogott illegális bevándorlókat azonnal szabadon bocsátják -, és ismét kiállt a képességek és érdemek alapján befogadó bevándorlás-politika mellett.

„Arra van szükségünk, hogy nagyszerű emberek jöjjenek hazánkba” – fogalmazott.

Annak ellenére, hogy a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, nem sikerült keresztülvinniük az új bevándorlási törvényt, amely Donald Trump választási ígéreteinek egyike. A republikánusok is megosztottak ugyanis a kérdésben. Például: az amerikai-mexikói határon építendő falra az elnök 25 milliárd dollárt kért a kongresszustól e célra, Paul Ryan republikánus házelnök pedig éppen a héten ismét közölte ismét, hogy a törvényhozók ötmilliárd dollárnál többet nem szavaznak meg.

Donald Trump amerikai elnök megbeszélésen vesz részt törvényhozókkal a washingtoni Fehér Házban 2018. július 17-én, a Vlagyimir Putyin orosz államfővel tartott kétoldalú találkozójának másnapján. (MTI/EPA/Michael Reynolds)

Legutóbb júniusban bukott el a republikánusok konzervatívabb táborának újabb törvényjavaslata. Trump már többször fenyegetett kormányzati leállással annak érdekében, hogy rákényszerítse elképzeléseit a törvényhozókra. Januárban már volt egy három napig tartó kormányzati leállás, részben a bevándorlási törvény miatt, majd februárban újabb, akkor csupán néhány óráig tartó leállás történt.

A Politico című lap értesülései szerint Donald Trump a tanácsadóival és barátaival folytatott magánbeszélgetésekben nem egyszer érvelt azzal, hogy a fenyegetődzés a kormányzati leállással politikailag hasznos a számára, mert összefogja szavazóbázisát. A kongresszus republikánus politikusai közül azonban sokan nem értenek egyet vele.

Ron Johnson, a szenátus belbiztonsági bizottságának republikánus vezetője vasárnap a CBS televízióban arról beszélt, hogy mindenképpen meg kell próbálni elkerülni a kormányzati leállást, Steve Stivers ohiói republikánus képviselő pedig azt mondta, nem hiszi, hogy a kormányzati munka leállhat.

Forrás: MTI

Friss hírek