Mexikóban újra divatba jött a vonatrablás

Mexikóvárostól délkelet felé véve az irányt, körülbelül négy órányi utazást követően bukkanhatunk Acultzingo városára, ahol csupán az elmúlt évben 521 bűncselekményt követtek el tehervonatok ellen. Az autógyártók ennek nem annyira örülnek, a Mazda például már inkább a drágább, de biztonságosabb közúti szállításra váltott.

Acultzingo egy kicsiny, poros hely a Sierra Madre hegycsúcsai között, a lakosok többsége a mezőgazdaságban dolgozik, főként kukoricát és avokádót termelnek, szarvasmarhát és disznót tartanak. A város különlegessége azonban nem ez, hanem a kiugróan sok vonatrablás, melyet a környéken elkövetnek, és ami miatt joggal nevezhetjük nemcsak Mexikóváros, hanem az egész világ vonatrabló központjának.

Csupán az elmúlt évben 521 bűncselekményt követtek el tehervonatok ellen, melyek mindegyike pontos, előre megtervezett rablás volt, felfegyverzett elkövetőkkel, akik a kisiklatott vonatokra ugrottak fel a zsákmány megkaparintásának érdekében. Mindent elcsennek, ami a kezük ügyébe kerül, legyen az tequila, cipő vagy autógumi.

Egy kiemelkedően agresszív esetet lehet említeni a múltból, amikor is több tucat vagon sodródott ki néhány mérföldnyire keletre Acultzingótól, és a GMexico Transportes nevű vasúti óriásnak több mint 15 millió dollárnyi veszteséget okozott. Az eset, mely során a szállított autókat alkatrészeikre szedték szét, annyira megrázta a Mazda mexikóvárosi vezetőségét, hogy azóta sok esetben inkább autópályán szállítanak, annak ellenére is, hogy ez mintegy 30%-kal megnöveli a szállítási költségeiket.

Piacot váltottak a bűnözők

A vonatrablási hullám nemrégiben lendült fel, miután a szövetségi hatóságoknak sikerült leszámolniuk egy másik bűncselekmény sorozattal – az üzemanyag piacon – mely az ország azonos részén zajlott. Ugyanis az üzemanyaglopási üzletből kikerült elkövetők profilt váltottak, és vonatrablásba fogtak.

„A szervezett bűnözés mutációjának lehettünk a szemtanúi”, – mondta Benjamin Aleman, az ország vasúti irányítója.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen Mexikóban szaporodtak el a rablások? A legfőbb ok a szegénység, mely mindenhol jelen van, a hegyek takarása ideális, az exportra szánt szállítmányok – melyek a közeli Veracruz kikötőjébe tartanak – pedig folyamatosan érkeznek.

  • Helyi lakosok is beszállnak
Amikor a bandák nem köveket dobálnak fel a vágányokra, a fékek szabotálásával okozzák a vonatok kisiklását. A zsákmány megszerzésébe pedig sokszor a helyieket is bevonják, ezzel egyrészt megszerezve a hűségüket, másrészt pedig támogatásukat a rendőrök és a katonák ellen, akik esetleg lövésre szánnák el magukat.

A helyieket nem nehéz rávenni arra, hogy csatlakozzanak. Legtöbben úgy érzik, hogy a politikusok nem törődnek velük. A közösségek azzal érvelnek, hogy a gazdagok csak gazdagodnak, míg a szegények egyre szegényebbek lesznek, így a vonatrablásokat inkább társadalmi elégtételnek tekintik, nem pedig bűncselekménynek.

A biztonsági erők pedig nem tudnak mit kezdeni a vagonokat elözönlő több tucatnyi emberrel, így a büntetlenség érzete lengi be a várost.

Ez a fajta extrém jogellenesség az, ami alapján néhány megfigyelő arra a következtetésre jutott, hogy az ország egy bukott államhoz hasonlatos, mivel nem képes a rendet fenntartani saját területén, a gyilkosságok száma az egekben van és egyre több gyermekrablást követnek el.

Ennek a trendnek a visszafordítása lesz Andres Manuel Lopez Obrador, a frissen megválasztott populista vezető fő feladata, akinek győzelmében szerepet játszott, hogy a jog és a rend visszaállítására tett ígéretet.

Az autógyártók háborognak

Eduardo Solis, Mexikóváros autóipari egyesületének az elnöke a helyzetet „egyszerűen elfogadhatatlannak” nevezte egy múlt hónapban tartott sajtókonferencián. Az Audi – mely naponta 3300 autót szállít a Pueblában található gyárából Veracruzba – is közölte, hogy a lopásoknak „nagy hatása” volt az elosztási műveletekre. „Minden általunk gyártott autóra jut egy várakozó ügyfél”.

Eddig nem látott napvilágot semmilyen hivatalos jelentés a becsült gazdasági veszteségekről, azonban a következmények jól észrevehetőek a szállítási díjak és a biztosítási költségek emelkedésében, továbbá a kormányzat és a vasúti szolgáltatók is rákényszerülnek arra, hogy egyre többet költsenek biztonsági óvintézkedésekre.

Az autópályán történő szállítás – amellyel most a Mazda próbálkozik – hosszútávon nem jelenthet megoldást a problémára, és nemcsak a magasabb költségek miatt. Enrique Gonzalez, a mexikói kamionsofőrök egyesületének elnöke ebben a hónapban arra kérte Lopez Obrador elnököt, hogy nevezzen ki egy speciális ügyészt az országúti lopások elleni harcra.

Gonzalez szerint a mexikói kamionok éjjel-nappal veszélyben vannak…

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek

Békülőben Dél-Korea és Japán

Dél-Korea pénteken, hat órával a hírszerzési információk kölcsönös cseréjéről szóló, Japánnal kötött egyezmény (GSOMIA) hatályának lejárta előtt úgy döntött, hogy mégsem hátrál ki a megállapodásból, mert a japán fél érdeklődést mutatott a vitát rendezni hivatott párbeszéd folytatása iránt.

Read More »

Teljes politikai bénultság Libanonban

Michel Aun libanoni államfő csütörtökön ismételten "párbeszédet" sürgetett az utcai tiltakozókkal anélkül, hogy bármiféle konkrét javaslatot tett volna ennek mikéntjére. A korábbi miniszterelnök-jelölt Hariri ismételt visszatérésében bízik, pedig ő októberben már másodszor mondott le.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás