Visszavonta a Teslákra vonatkozó kedvezményt a német kormány

Országszerte mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak – közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság.

A döntés hátterében a kedvezményekről határozó német Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatal (Bafa) és a Tesla közötti vita áll. Az elektromos hajtású autók után járó kedvezmény egyik feltétele ugyanis az, hogy az autó nettó listaárának kevesebbnek kell lennie 60 ezer eurónál.

Az elektromos és hibrid meghajtású autókra vonatkozó kedvezmény 2016 júliusa óta igényelhető Németországban. A tisztán elektromos autók után 4000, a hibrid kocsik után 3000 euró igényelhető. Az összeg felét a szövetségi költségvetés, a másik felét az autógyártók állják.

A legtöbb eladott Tesla S drágább ennél, de az autógyártó beleegyezett, hogy a német piacon elérhetővé teszi a kocsi komfortcsomag nélküli változatát, amelynek az ára alacsonyabb a megszabott értékhatárnál. A Bafa ennek ellenére levette a Tesla S-t a támogatható autók listájáról, mert az alapmodell a hatóság szerint egyszerűen nem megvásárolható, nem lehet ilyet kapni Németországban.

A Tesla vitatja mindezt, azt állítják rendelhető az alapmodell, és már szállítottak is ilyen autókat Németországba. Az amerikai autógyártó emellett azt veti a német kormány szemére, hogy szándékosan állították olyan szintre a kedvezmény feltételéül szabott értékhatárt, amely a Teslát kiszorítja a támogatott autók köréből. Emiatt korábban az Európai Bizottságnál is panaszt tettek.

A Tesla szerint a Bafa döntése igazságtalan és méltánytalan a tulajdonosokkal szemben, és ellentmond a támogatási program céljainak. A vállalat azt is közölte, hogy megtéríti vevőinek a visszafizetendő összeget. 

A visszafizetési kötelezettség a március 6. előtt vásárolt Tesla S típusú autók tulajdonosaira vonatkozik, őket a Bafa írásban értesíti. A határidő után vásárolt autók tulajdonosai igényelhetik ugyan a kedvezményt, de az adásvételi szerződés mellett azt is igazolniuk kell, hogy milyen felszereltségű az autójuk.

Nem sokkal később a frankfurti bíróság egyik szóvivője közölte a Die Welt című lappal, hogy a Tesla beperelte a német államot a döntés miatt. Az amerikai autógyártó német leányvállalata azt akarja elérni, hogy vásárlóinak ne kelljen visszafizetnie az állami támogatást, ezért megtámadták a bíróságon a Bafa döntését, miszerint a Tesla S nem támogatható, mert nem kapható a 60 ezer eurónál olcsóbb változat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »