Győztes megállapodás a lázadók felett Deraa tartományban

Szíriai katonák a deraa-i hadjáratban aratott győzelmüket ünnepelték szombaton a délnyugat-szíriai tartomány és Jordánia közötti határ naszíbi átkelőjénél: többen Bassár el-Aszad szíriai elnök portréját emelték a magasba és letépték a lázadók zászlóit az épületekről.

A kormányerők pénteken foglalták el a naszíbi határátkelőhelyet három hete indított deraa-i offenzívájuk végső mozzanataként, miután a tartomány nagy részét korábban ellenőrző lázadók bejelentették, hogy megállapodásra jutottak a Damaszkusszal szövetséges Oroszország tisztjeivel a fegyverletételről. Az egyezség értelmében a lázadók átadják nehézfegyverzetük egy részét az oroszoknak, cserébe a kormányerők kivonulnak néhány településről a tartományban.

Az al-Ikbaríja televízió tudósításában győzelmi jelet mutató, öklüket rázó, Aszad-párti jelszavakat skandáló katonákat mutatott. Egyikük a televíziónak elmondta, hogy a katonák állásokat foglaltak el a határ mentén és megszüntették az illegális átkelőket.

Arszal, 2018. június 28.
Szíriai menekültek hazaindulni készülnek a kelet-libanoni Arszal faluban lévõ menekülttáborból (MTI/EPA/Nabil Munzer)

Deraa tartományban péntek dél óta nyugalom van. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns csoport szerint néhány ezer ember a harcok elől a határra menekülők közül már vissza is tért deraa-i otthonába.

Az oroszokkal kötött egyezség része az is, hogy garantálják az utóbbi hetekben elmenekült helyiek biztonságos visszatérését.
Az OSDH szerint ugyanakkor több ezer család egyelőre nem meri megkockáztatni a visszatérést az immár ismét kormányzati ellenőrzés alá került területekre, mert tartanak a hatóságok esetleges megtorlásától.

A megállapodás továbbá tartalmazza azt is, hogy biztonsági folyosót hoznak lére a tartományban a Deraát elhagyó lázadóknak és civileknek az ország északnyugati, főként felkelők uralta területek irányába.

Az OSDH pénteki összesítése szerint legkevesebb 159 civil, köztük 32 gyerek és 33 nő vesztette életét Deraa tartományban a kormányerők offenzívájának június 19-i kezdete óta. A harcok következtében legkevesebb 300 ezren kényszerültek elmenekülni otthonaikból az OSDH és az ENSZ adatai szerint.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek