Uniós gyorssegélyt kapnak a frontállamok a migrációs válság miatt

Az Európai Bizottság 45,6 millió euró sürgősségi hozzájárulás folyósításáról döntött Spanyolország és Görögország számára a migráció okozta kihívásokkal kapcsolatos kiadásaikhoz – közölte az uniós bizottság hétfőn.

A brüsszeli tájékoztatás szerint az Európai Unió Spanyolország számára 25,6 millió eurót juttat, tekintettel az ország déli partszakaszán, valamint a szintén hozzá tartozó, de az afrikai kontinensen található – Marokkóba ékelődő – Ceuta és Melilla területén megnövekedett migrációs beáramlásra. Az összegből 24,8 millió eurót a spanyol belügyminisztérium és a spanyol vöröskereszt a befogadóképesség javítására, a rászorulók egészségügyi ellátására, valamint élelmezésre fordíthat.

A belügyminisztérium emellett további 720 ezer euróval gazdálkodhat a nemzetközi védelemre nem jogosultak származási országukba való visszaküldési lehetőségének és a visszatérés infrastruktúrájának javítását érintően.

Mint közölték, a hétfőn megszavazott összeggel együtt az EU ez idáig 692 millió euróval járult hozzá a migráció okozta kiadások könnyítéséhez Spanyolországban.

Görögországot ezúttal az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ottani tevékenységének támogatásával segíti az EU: 20 millió eurót utal át, amelyet különösen a Leszbosz szigetére érkező migránsok ellátását szolgáló központok állapotának javítására, a menekültek sürgősségi ellátására, valamint – a nemi erőszak megelőzőse érdekében – a gyermekek célirányos oktatására és szexuális nevelésére fordítanak majd.

A hétfőn megítélt finanszírozás az eddig folyósított több mint 1,6 milliárd eurós, a migrációs kihívások kezelését célzó kiadások támogatását egészíti ki Görögországban.

Az EU-tagországok vezetői múlt heti brüsszeli találkozójukon abban egyeztek meg, hogy az Európai Unió területén “ellenőrzött menekültközpontok” jöhetnének létre önkéntes alapon, és ezekben dolgoznák fel a szárazföldön és tengeren érkezett menedékkérők beadványait. Ezen létesítmények lehetővé tennék annak gyors megállapítását, hogy ki számít kitoloncolandó gazdasági bevándorlónak, és ki jogosult nemzetközi védelemre, utóbbiakkal kapcsolatban – mint akkori záróközleményükben írták – érvényesülnie kell a szolidaritás elvének.

A csúcstalálkozón Angela Merkel német kancellár kétoldalú megállapodást kötött Spanyolországgal és Görögországgal, ennek értelmében Athén és Madrid kész visszafogadni azokat a migránsokat, akiket elsőként a területükön regisztráltak, vagyis ujjlenyomatukat rögzítették az Eurodac nevű közös adatbázisban, és a német hatóságok az országban vagy annak határain tartóztatnak fel.

Kapcsolódó cikkünk: Hosszú még az út a menekültválság megoldásáig

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Közösen építenek új generációs vadászgépet a németek, a franciák és a spanyolok

Franciaország és Németország mellé Spanyolország is csatlakozott az új generációs repülőgép-fejlesztési programhoz (SCAF): az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá az 53. párizsi nemzetközi repüléstechnikai kiállítás nyitónapján a Párizstól északra fekvő Le Bourget-i repülőtéren. Az új vadászbombázó a tervek szerint 2040-ben válthatja a Rafale és az Eurofighter gépeket.

Read More »

A Kreml szerint fennáll a kiberháború lehetősége az USA és Oroszország között

Elméletileg fennáll a kiberháború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között - jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra a The New York Times című amerikai napilapban két napja közölt értesülésére reagálva, amely szerint legkésőbb 2012 óta felélénkült az amerikai szakszolgálatok azon törekvése, hogy vírust juttassanak be az orosz energiarendszerbe.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás