A divatszereplők nem állnak készen a vámháborúra

Jelenleg a ruhák és a cipők nem szerepelnek az Egyesült Államok által büntetővámmal fenyegetett kínai termékek listáján. Azonban az esetleges, további 200 milliárd dollár értékű áru valószínűleg a fogyasztási cikkek bevonását jelenti, ez pedig sokakat aggodalommal tölt el.

Dylan Chu, a CLSA elemzőház kínai fogyasztási javakkal foglalkozó elemzője szerint Kína évente 35 milliárd értékben exportál ruházati termékeket az Egyesült Államokba, a cipők exportja pedig 15 milliárd dollárt tesz ki.

Igaz, hogy az elmúlt öt-tíz évben kezdett kialakulni a Kínán kívüli gyártás. Banglades és Vietnam szert tettek némi részesedésre a kínai piacból, mégpedig annak köszönhetően, hogy vámmentesen férnek hozzá az európai textiltermékekhez. Egyéb potenciális ellátási források közé tartozik Kambodzsa, Indonézia, a Fülöp-szigetek és India, továbbá Afrika is fejleszti gyártási alapját, többek között Etiópiában, Kenyában és a kontinens északi részén található országokban.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) adatai szerint azonban 2017-ben továbbra is Kína adta a globális ruházati export 36,4 százalékát.

Lehetséges, hogy azok az amerikai kiskereskedők, akik közvetlenül a gyáraktól vagy szállítóktól szerzik be a termékeiket, áthelyezhetik a gyártást Kínán kívülre. Valójában már sokan így is tettek, hogy ellensúlyozzák a magasabb bérköltségeket.

Azonban van egy határa annak, hogy mennyire lesz hatékony ez a stratégia, ugyanis egyrészt előfordulhat, hogy máshol nem lesz elég kapacitás arra, hogy fedezni tudják az összes extra keresletet. A másik oka annak, hogy a Kínán kívüli gyártás fejfájást okoz a kereskedőknek: a sebesség.

A fejlett infrastruktúra – vagyis az, hogy a szövetet és más alkotóelemeket is Kínában gyártják – azt jelenti, hogy a ruhákat gyorsabban elkészítik. A távolabb történő elmozdulás így hosszabb átfutási időt jelent.

E téren egyedül talán Vietnamnak van valamennyi esélye, lévén északi szomszédjától könnyedén be tudja szerezni a szükséges készleteket. Azonban Chu úgy véli, hogy a ruházati cikkek átfutási ideje még így is jellemzően 45-90 nap lenne, szemben a 10-20 napos kínai határidővel.

Tehát az amerikai kiskereskedők és beszállítóik hatalmas dilemma előtt állnak: vagy megpróbálják csökkenteni kiadásaikat a más országokból történő beszerzéssel, vagy lenyelik a keserű pirulát, és elviselik az extra költségeket – így viszont gyorsan kitehetik a boltok polcaira a legújabb trend szerint készült termékeket.

Elméletileg a fogyasztóknak fel kell készülniük arra, hogy többet fizessenek a legújabb divat szerint készült ruhákért. Sőt mi több: egyre több olyan terméket dobnak piacra, ami sokak tetszését elnyeri, ezért ezeket elkapkodják, vagyis kevesebb a leárazott darab. Azonban sok fogyasztó hozzá van szokva az olcsó ruhákhoz, amelyeket az olyan európai versenytársaknál lehet kapni, mint az Associated British Foods tulajdonában lévő ír Primark, amely egyre terjeszkedik, és többek között az Egyesült Államokba is „beszivárgott”, és így elszipkázza a vásárlókat a drágább üzletektől.

Az egyéb lehetőségek közé tartozik, hogy az extra költségeket igyekeznek „továbbpasszolni” az ellátási láncban, arra kényszerítve a gyártókat, hogy ők vállalják át a teher egy részét. Ez sem lesz könnyű. A pamut ára ugyanis nőtt az elmúlt évben, a magasabb olajárak pedig azt jelentik, hogy a szintetikus szövetek is drágábbak.

A kiskereskedők tehát abban reménykednek, hogy a piacra kerülési sebesség győzedelmeskedni fog az ár felett, és a fogyasztók számára elsőbbséget fog élvezni az, hogy minél előbb hozzájussanak az aktuális, legmodernebb stílusú termékekhez. Ellenkező esetben azonban a bonyolult vámtarifa helyzet még bizonytalanabb lesz.

Forrás: Bloomberg