Nemsokára összejön a Trump-Putyin találkozó

Megállapodás született az orosz-amerikai csúcstalálkozóról Vlagyimir Putyin orosz elnök és John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó megbeszélésén – jelentette be újságíróknak szerdán Moszkvában Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.

Usakov szerint Vlagyimir Putyin és Donald Trump amerikai elnök találkozóját egy harmadik országban fogják megtartani. Mint mondta, a helyszínt egy csütörtöki közös sajtótájékoztatón fogják hivatalosan bejelenteni.

„Ennek a találkozónak, amelyet sokáig terveztünk, a kétoldalú viszonylatban nagy jelentősége van mind Oroszország, mind az Egyesült Államok számára. Úgy gondolom, hogy ez lesz a nyár legfontosabb külpolitikai eseménye” – mondta a tanácsadó.

Usakov közölte, hogy Putyin Boltonon keresztül szóbeli üzenetet intézett Trumphoz. Ennek tartalmáról annyit árult el, hogy az orosz elnök a jókívánságok mellett azt is kifejezésre juttatta, nagyon nagy jelentőséget tulajdonít kettejük találkozójának, és üdvözölte amerikai hivatali partnerét.

Az orosz elnöki apparátus tisztségviselője szerint a csúcsról folytatott egyeztetések zárt csatornákon folytak, és a találkozó kiválasztott helyszíne mindkét fél számára „nagyon kényelmes”. Mint mondta, az elnökök megbeszélése, a protokolleseményekkel – a munkareggelivel és a közös sajtótájékoztatóval – együtt több órán át eltarthat.

  • Trump: valószínűleg Helsinki lesz a helyszín
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak szerdán azt mondta: valószínűleg Helsinkiben, a július 11-12-én Brüsszelben tartandó NATO-csúcs után találkozik Vlagyimir Putyin orosz államfővel.

Az amerikai elnök újságírói kérdésre válaszolva csupán annyit mondott, hogy a csúcstalálkozón elsősorban Szíriáról és az ukrajnai helyzetről lesz szó. „John Bolton ott van most Moszkvában, a részleteket ő egyezteti” – tette hozzá nemzetbiztonsági tanácsadójára utalva.

Usakov feltételezte, hogy Putyin és Trump közös nyilatkozatot fog elfogadni, amely tartalmazni fogja a kétoldalú kapcsolatok javítása, valamint a nemzetközi stabilitás és biztonság szavatolása érdekében teendő tervezett lépéseket. A leendő csúcson prioritásként kezelendő témák között nevezte meg a hadászati stabilitást, a nemzetközi terrorizmus elleni harcot, a világ konfliktushelyzeteit és a kétoldalú viszony megújítását.

A tanácsadó beszámolója szerint Putyin a Boltonnal folytatott megbeszélése során „világosan kijelentette, hogy az orosz állam az Egyesült Államok választási folyamataiba nem avatkozott be, ezt most sem teszi, és főleg nem avatkozott be a 2016-os választásokba”. Mint mondta, az Oroszország ellen bevezetett amerikai szankciók kérdése nem merült fel, mint ahogy a kölcsönösen bezáratott külképviseletek munkájának felújítása sem, szó volt viszont „az általános helyzetről, amely aggodalmat kelt kétoldalú kapcsolatainkban”.

Putyin hangsúlyozta Boltonnak az ukrajnai válság rendezését célzó minszki megállapodások végrehajtásának fontosságát, de nem ez volt a fő téma. A megbeszélésen szóba került a stratégiai biztonság, a fegyverzetellenőrzés mind nukleáris, mind általános értelemben, valamint Szíria, Ukrajna, Észak-Korea és az iráni atomalkuból való amerikai kilépés nyomán kialakult helyzet.

Moszkva, 2018. június 27.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (b) fogadja John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót a moszkvai Kremlben 2018. június 27-én. (MTI/EPA pool/Alekszandr Zemljanyicsenko)

Usakov elmondta, hogy a nap folyamán folytatja az egyeztetést Boltonnal a csúcstalálkozó részleteiről. Úgy ítélte meg, hogy az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó látogatása a mindkét fél által várt eredménnyel zárult, amit Moszkva részéről megelégedéssel nyugtáztak. Közölte, hogy a csúcs előkészítése érdekében Szergej Lavrov orosz és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter még találkozhat egymással.

Putyin a Boltonnal folytatott megbeszélés során kifejezte reményét, hogy az amerikai elnök tanácsadójának moszkvai látogatása előrelépést jelent majd a kétoldalú kapcsolatok átfogó helyreállítása felé. Mint mondta, Oroszország nem törekszik konfrontációra az Egyesült Államokkal.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »