Görögország kiszabadult a hitelválságból

Az euroövezet tagállamainak pénzügyminiszterei péntek hajnalra megállapodtak annak a tervnek a végső részleteiben, amely úgymond kiengedi Görögországot a nyolc éven át tartó, megszorításokat követelő pénzügyi segélyprogram harmadik részéből.

A 19 ország pénzügyminiszterei Luxembourgban tettek pontot a harmadik segélyprogram végére, amely augusztusban jár le. A csütörtökön kezdett és a vártnál jóval nehezebben megszületett megállapodás révén erősödhet a bizalom a befektetőkben Görögország iránt annak tudatában, hogy a görög adósságállomány kordában tartható, hogy Athén nem fog visszacsúszni reformjai megvalósításában, és hogy visszatér az önálló, piaci alapú finanszírozáshoz.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa történelminek harangozta be a megállapodást. “Ma este véget ért a görög válság” – fogalmazott.

A görög pénzügyminiszter, Evklídisz Cakalotosz szerint kormánya elégedett a megállapodással, amely nyolcévnyi megszorítás és reformsorozat végét jelenti.

Az egyezség szerint az európai hitelezők 10 évvel meghosszabbítják a régi kölcsönök nagy részének lejárati idejét, és az adósságteher könnyítésére más adósságtörlesztési engedményeket is nyújtanak. Utolsó részletként Athén 15 milliárd eurót kap, amellyel 24,1 milliárd euróra duzzaszthatja fel készpénzkészletét, ez pedig 22 hónapon át elegendő lesz Görögország pénzügyi szükségleteire a harmadik segélyprogram augusztusi lejártát követően.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő már februárban arra jutott, hogy a görög kormány jelenlegi kiigazítási programja érdemben javította a költségvetési helyzetet, és a görög államadós-besorolást  “Caa2”-ről két fokozattal “B3”-ra, az előresorolt fedezetlen kötvények osztályzatát szintén két fokozattal “Caa2/(P)Caa2”-ről “B3/(P)B3”-ra emelte. A Moody’s szerint Görögország teljesítménye a jelenlegi kiigazítási program során felülmúlta a várakozásokat, és sokkal erőteljesebb volt, mint az előző két pénzügyi program idején.

Görögország az utóbbi nyolc évben 275 milliárd euró pénzügyi támogatást kapott nemzetközi hitelezőitől, cserébe szigorú költségvetési takarékosságot, megszorító intézkedések sorának megvalósítását kellett felmutatnia. Az út rögös volt: a nyolc évre nyúlt “hét szűk esztendő” során kétszer is csaknem kiebrudalták Athént az euróövezetből.

Forrás: MTI/AP/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Joe Biden demokrata elnökjelölt Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének. Ha Joe Bident megválasztanák, Harris lenne az első színesbőrű nő, aki alelnökként szolgálna az Egyesült Államokban. A demokraták egyöntetűen üdvözölték a döntést, a republikánusok máris támadásba lendültek.

Read More »

Újabb pofont kapott a hongkongi demokrácia

Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását. Carrie Lam kormányzó szerint a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok. Ez azonban az elmúlt hetek eseményeinek tükrében igencsak kérdéses.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás