Oroszország is beszáll a vámháborúba

Oroszország pótvámokat vet ki amerikai importcikkekre, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok az acél- és alumíniumtermékek behozatalát 25, illetve 10 százalékos vámmal sújtotta – jelentette be Makszim Oreskin orosz gazdaságfejlesztési miniszter.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a miniszter hangsúlyozta, hogy mivel az Egyesült Államok nem hajlandó megtéríteni Oroszországnak a védővámok bevezetése miatt keletkező veszteségeket, a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) szabályaival összhangban ellensúlyozó intézkedéseket vezetnek be. Már a közeljövőben pótvámokat vetnek ki például az amerikai építési és útépítő gépekre, amelyeknek van helyettesítője az orosz piacon, így nem gyakorolnak kedvezőtlen hatást a makrogazdasági mutatókra.

Donald Trump amerikai elnök március 8-án írta alá az acél- és alumíniumtermékek importjára kivetett vámokról szóló elnöki nyilatkozatokat, amelyek március 23-án léptek hatályba.

Oroszország amerikai acélexportjának értéke 1,512 milliárd dollárra, az alumíniumtermékeké pedig 1,646 milliárd dollárra rúg. Az orosz kormány május 22-én tájékoztatta a WTO-t, hogy számításai szerint az amerikai pótlólagos vámok 537,6 millió dollár veszteséget okoznak az oroszországi exportőröknek. A WTO szabályainak értelmében az értesítéstől eltelt 30 nap múlva Oroszország jogosult a veszteséggel azonos értékben ellenintézkedéseket tenni.

A gazdaságfejlesztési minisztérium közlése szerint pár napon belül közzéteszik azoknak a termékeknek a listáját, amelyekre pótvámot vetnek ki. Oroszország nem használja ki teljes mértékben az 537,6 millió dolláros keretösszeget, az első szakaszban 93 millió dollár körüli összegre számít a vámok kivetéséből.

Oroszország továbbá jelezte, hogy csatlakozni kíván az Európai Unió által az Egyesült Államokkal szemben a WTO-nál június 1-jén elindított jogi eljáráshoz. A vitarendezési folyamatban első lépésként az unió konzultációt kért az Egyesült Államoktól. Moszkva, függetlenül attól, hogy harmadik félként részt akar venni a vitában, fenntartja a jogot arra, hogy hasonló eljárást indítson a Kereskedelmi Világszervezetnél.

  • Kínával is fokozódik a konfliktus
Donald Trump hétfő este közölte: utasította Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő hivatalát, hogy állítsa össze a listát arról, hogy mely kínai árucikkekre vessék ki a 10 százalékos pótlólagos vámot. Az újabb, 200 milliárd dollár értékű termékeket sújtó vámemelési döntést azzal indokolta Trump, hogy Peking a múlt héten 50 milliárd dollárnyi amerikai importcikkre – elsősorban marhahúsra, szárnyasokra, dohányárura és gépkocsikra – vetett ki 25 százalékos vámot. A pekingi kormány az azonos értékű és mértékű, korábban meghozott amerikai döntésre válaszolt a 25 százalékos vám bevezetésével.

Kapcsolódó cikkünk: Kína szemet szemért alapon válaszolna az amerikai védővámokra

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek