Az IMF megállapodás sem segített, tovább zuhan az argentin peso

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás és a megszorító intézkedések dacára megállíthatatlanul zuhant az argentin peso árfolyama, ezért lemondott a jegybank elnöke.

Federico Sturzenegger csütörtökön nyújtotta be lemondását az államfőnek, miután aznap is 6 százalékkal gyengült a peso a dollárhoz képest, így április óta már értékének 30 százalékát vesztette el a dollárral szemben.

A jegybank nyíltpiaci intervencióival, a masszív kamatemelésekkel és a költségvetési hiány célszámának csökkentésével sem sikerült április végén és május elején stabilizálni a nemzeti fizetőeszköz árfolyamát, ezért az argentin kormány május 8-án az IMF-hez fordult segítségért. Egy héttel ezelőtt, június 7-én meg is kötöttek egy 50 milliárd dolláros készenléti hitelmegállapodást, a piacok bizalmát azonban így sem sikerült visszanyerni. Az eddigi jegybankelnök Sturzenegger helyét Luis Caputo gazdasági miniszter vette át, tisztségének megőrzése mellett.

Az IMF hitelszerződés értelmében a keretösszeg egyharmadát, 15 milliárd dollárt azonnal átutalja a nemzetközi pénzügyi szervezet, miután igazgatósága várhatóan június 20-án végleg jóváhagyja a megállapodást. Ennek az összegnek a felét a július és szeptember közötti költségvetési hiány fedezésére használják fel, a másik felét pedig a jegybank megcsappant devizatartalékainak emelésére. Az argentin jegybank devizatartalékai 49 milliárd dollárról 10 milliárdra csökkentek az utóbbi hónapok alatt.

A hitelszerződés feltételeként Argentína vállalta, hogy 2019-ben a GDP 1,3 százalékára csökkenti költségvetési deficitjét a jelenlegi 2,2 százalékról, majd 2020-ra nullszaldót ér el, a következő évben pedig 0,5 százalékos GDP-arányos költségvetési többletet.

Az IMF segítséget nyújt Argentínának

Argentína továbbra is küzd az életben maradásért

Az argentin kormány lefelé módosította idei és jövő évi 3,5 százalékos GDP-növekedési előrejelzését – eszerint az idén már csak 0,4-1,4 százalék közötti GDP-növekedésre, 2019-ben pedig 1,5-2,5 százalék közötti értékre számít. A jegybank az idei évre már nem tűz ki inflációs célt, a jövő évit viszont 17 százalékra, a 2020-ast pedig 13 százalékra csökkenti a mostani 25 százalékról. 

Argentína a harmadik legnagyobb latin-amerikai gazdaság. A pénzpiaci kilengések, a mezőgazdaságot sújtó szárazság, az energiaárak emelkedése mellett a gyenge fundamentumok és a leértékelődéstől való félelmek egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a peso és az argentin gazdaság ismét nyomás alá került.

Forrás: MTI/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon megugrott tavaly a cseh fegyverexport

Csehországban tavaly 13,6 százalékkal 15,9 milliárd koronára (mintegy 215 milliárd forint) nőtt a fegyverek és a hadianyagok kivitele. A cseh fegyvergyártók tavaly 1212 kiviteli engedélyt kaptak 21,8 milliárd korona (294 milliárd forint) értékben - derül ki az ipari és kereskedelmi minisztérium éves jelentéséből, amelyet hétfőn vitat meg a cseh kormány.

Read More »

Életbe lépett a NAFTA-t felváltó kereskedelmi egyezmény

Donald Trump amerikai és Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök szerdán Washingtonban ünnepélyes keretek között aláírták az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új háromoldalú kereskedelmi megállapodást (USMCA). Justin Trudeau kanadai kormányfő a koronavírus-járvány miatt nem volt jelen az eseményen; vele egy későbbi, számára kedvezőbb időpontban kerül sor az aláírásra.

Read More »

Továbbra is gyorsul a koronavírus terjedése

Az Egyesült Államokban meghaladta a hárommilliót a koronavírus-megbetegedések száma, és a járvány már több mint 132 ezer emberéletet követelt - közölte csütörtökön a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház. A helyzet világviszonylatban sem túl rózsás: összességében több mint 12 millió ember fertőződött meg.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás