Az IMF segítséget nyújt Argentínának

Három éves, 50 milliárd dolláros készenléti hitelmegállapodást kötött csütörtökön Argentína a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Argentína egy hónappal ezelőtt, május 8-án folyamodott támogatásért az IMF-hez devizája, a peso gyors árfolyamvesztése miatt, amit a feltörekvő piaci befektetési eszközökből a nemzetközi tőkepiacon kivont nagy összegek idéztek elő. A még az IMF igazgatóságának jóváhagyására váró készenléti hitelmegállapodás feltételeként Argentína költségvetési deficitje további csökkentése mellett kötelezte el magát az elkövetkező évekre.

A hitelmegállapodás megkötése hátraarcot jelent az argentin vezetés Nemzetközi Valutaalaphoz fűződő viszonyában, mivel az argentin polgárok nagy része az IMF által megkövetelt megszorítások számlájára írta a katasztrofális következményekkel járó 2001-2002-es gazdasági válságot. Mauricio Macri elnök kapcsolatfelvétele a nemzetközi hitelintézettel most is tiltakozást váltott ki a lakosság körében.

„Nincs ebben semmi különös, az IMF tud segíteni, de problémáinkat nekünk magunknak kell megoldani” – jelentette ki Nicolas Dujovne pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy véleménye szerint az IMF igazgatótanácsa június 20-i ülésén áldását adja a hitelmegállapodásra.

Jelezte egyúttal, hogy a keretösszeg 30 százalékát, mintegy 15 milliárd dollárt a hitelkeret megnyitása után azonnal át is utalják majd Argentína számára. A hitelkeret kamata 1,96 és 4,96 százalék között alakul a felhasználás arányában. Argentínának minden egyes felvett tételt három éves moratórium után nyolc egyenlő negyedéves részletben kell törlesztenie.

A hitelszerződés értelmében Argentína 2019-ben a GDP 1,3 százalékára csökkenti költségvetési deficitjét a jelenlegi 2,2 százalékról, majd 2020-ra nullszaldót ér el, a következő évben pedig 0,5 százalékos GDP-arányos költségvetési többletet.

A pénzügyminiszter elmondta: a kormány lefelé módosította idei és jövő évi 3 százalékos GDP-növekedési előrejelzését. Eszerint az idén 1,4 százalékos GDP-növekedésre, 2019-ben pedig 1,5-2,5 százalék közöttire számítanak. Az argentin jegybank pedig az idei évre nem tűz ki inflációs célt, a jövő évit viszont 17 százalékra, a 2020-ast 13 százalékra csökkenti a mostani 25 százalékról.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »