Rajoy távozásával elindulhat a párbeszéd a katalánokkal is

Ismét a nacionalista erők kormányozhatják Katalóniát, miután szombaton letette esküjét a régió Madrid által jóváhagyott új kormánya, Quim Torra katalán elnök azonban nyomban leszögezte, céljuk változatlanul az, hogy a gazdag északkeleti tartomány függetlenné váljon Spanyolországtól.

Quim Torra kormányának hivatalba lépésével Katalónia hét hónap után automatikusan kikerült a spanyol központi kormány közvetlen irányítása alól, amelyet Madrid a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt rendelt el.

A korábbi katalán elnök, Carles Puidgemont közeli munkatársaként ismert Torra az eskütétel után kijelentette, továbbra is a független köztársaság megteremtéséért fognak dolgozni, és tárgyalásokat akar kezdeni Pedro Sanchez új spanyol miniszterelnökkel a Madrid és Barcelona között létrejött patthelyzet megoldása érdekében.

A katalán kormány egy napon tette le esküjét Pedro Sanchez pénteken megválasztott új spanyol miniszterelnökkel, aki kijelentette, hogy tárgyalani fog Katalóniával, ugyanakkor ellenez mindenfajta függetlenségi népszavazást.

Madrid pénteken hagyta jóvá az új katalán kormány hivatalba lépését – a miniszterek listájának hivatalos közzétételével -, miután a névsorban, a központi spanyol kormány feltételeivel összhangban, már nem szerepelt az októberi függetlenségi népszavazással összefüggésben bebörtönzött vagy az igazságszolgáltatás elől külföldre menekült politikus.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

Bejelentette lemondását Theresa May

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás